Éjjel-nappal segítség

2021.01.19. 17:32

A DokiApp lett az év applikációja

A Magyar Marketing Szövetség 2020-ban is kihirdette az Év Applikációja díjat, melyet a DokiApp vihetett haza.

Forrás: Dokiapp

A telemedicina alkalmazás segítségével a nap bármely időszakában,

mindössze pár perc várakozás után konzultálhatunk egy orvossal vagy pszichológussal.

Az online orvoslás Uber-e nem először kap rangos díjat, tavaly ősszel ugyanis a Vodafone Digitális Díj egyik fődíját vihették haza az ötletgazdák.

Az app csapata január elején nyerte el a díjat. Nem először részesültek neves elismerésben: 2020 őszén a társadalmi célú projekteket felkaroló Vodafone Digitális Díj fődíját is elhozta Digitális Társadalom kategóriában.

Hiánypótló szerepét mutatja, hogy orvosai és pszichológusai az ünnepi időszakban is elérhetőek voltak, mikor egészségügyi panaszokkal szinte lehetetlen szakemberhez fordulni. A megnövekedett decemberi forgalom mellett az alapítók igyekeztek jótékonykodásra is időt szakítani: az ünnepek alatt lebonyolított konzultációk árának egy részéből, 50 ezer forinttal támogatták az Autistic Art Alapítványt.

„Az appot a páciensek gyakran nem a szakorvosi vizsgálat vagy a hagyományos pszichológiai terápia helyett, hanem ezek mellett veszik igénybe, egyfajta azonnal elérhető útmutatóként.

Ezt mi sem mutatja jobban, hogy éjszaka is zajlanak videókonzultációk: legutóbb egy hajnali fél kettőkor leadott konzultációs kérést fél percen belül sikerült kiszolgálni. A szolgáltatás tavaszi indulása óta tehát egyre ismertebb a páciensek körében, az év végére több, mint száz sikeres videókonzultációt tudhatnak maguk mögött.” – mondta Somogyi Tibor, a DokiApp alapítója.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!