2024.09.23. 06:00
A TikTok végnapjai: tényleg betiltják januárban?
Melyik szoftver Amerika nagy, betiltandó ellensége, amit Donald Trump és Kamala Harris ugyanolyan intenzitással használ?
Forrás: Shutterstock
Fotó: Roman Samborskyi
Négy hónap múlva a világ egyik legnépszerűbb appja, a – szeretjük, vagy sem – közel egymilliárd felhasználóval büszkélkedő TikTok bezárhatja a boltot Amerikában.
Szeptember 16-án hétfőn jelentek meg a TikTok ügyvédei a fellebbviteli bírósági tárgyaláson. A három bíró, aki a szólásszabadságra hivatkozó érvelésüket hallgatta, nem hatódott meg. Ők azért aggódnak, mert a kínai tulajdonú közösségi média mérnökei és algoritmusai manipulálják a felhasználók elé kerülő tartalmakat, így szerintük befolyásolják az amerikaiakat.
A meghallgatás nagyon-nagyon rosszul sikerült. Mint ismert, Amerikában mindenre fogadnak, és a tárgyalás után a tekintélyes Bloomberg Intelligence 70%-ról 30%-ra csökkentette a kínai cég esélyeit a túlélésre.
Hihetnénk, hogy az esemény nyomán minden tengerentúli TikTok-használó vészharangot kongat, de a tárgyalás hírét rezignáltan fogadták... Bezzeg amikor 2020-ban, Donald Trump akkori elnök idején először került szóba a TikTok betiltása, a hír hatalmas felháborodást váltott ki, a felhasználók minden felületet elárasztottak az alkalmazás betiltását ellenezve.
Illusztrációinkat a TikTok 2025. januári betiltásáról szóló TikTok-posztokból válogattuk.
Most a megkérdezett TikTok-kreátorok higgadtan azt válaszolták, hogy készülnek a betiltásra (ami igazából kitiltás, hiszen az USA határain kívül működhet), és akkor ők átnyergelnek más közösségi médiára. Mintha a tiltás januári határideje számukra nem igazán tűnne valóságosnak.
És miért is lenne az? A TikTok úgy működik, mintha semmi viharos változás nem fenyegetné. A múlt hónapban maga a tetőtől talpig amerikai Amazon indított kampányt termékeinek közvetlenül a TikTok applikáción keresztüli értékesítésére – ez a döntés akár egy komoly céges bizalmi szavazásnak is tekinthető. Hogy, hogy nem, Kamala Harris és Donald Trump, a két vetélkedő elnökjelölt egyaránt erre a kínai alkalmazásra támaszkodik, hogy népszerűsítse magát – ez a kommunikációs stratégia pedig ellentmondani látszik a kormány betiltással kapcsolatos álláspontjának.
Mindeközben az alkalmazás tiltásának támogatottsága határozottan halványul. Az amerikai felnőtt megkérdezettek mindössze 32%-a nyilatkozott úgy, hogy támogatja a TikTok betiltását, ami jelentős csökkenés a másfél évvel ezelőtti 50%-hoz képest. Felmérések szerint az amerikaiak fele kételkedik abban, hogy a betiltás egyáltalán megtörténik. Az már csak hab a tortán, hogy ráadásul az amerikaiak még többet használják a TikTokot: azon felnőttek száma, akik rendszeresen kapnak híreket a TikToktól, ötszörösére nőtt 2020 óta, amikor először felvetődött az alkalmazás leállításának ötlete.
Úgy tűnik, az amerikaiak egyszerűen nincsenek felkészülve a tilalomra. Viszont a Bloomberg Intelligence elemzője, Matthew Schettenhelm szerint rosszul gondolkoznak, mert a Kongresszus elfogadta a Joe Biden elnök által aláírt törvényt, amely világosan előírja, hogy a TikTok kínai székhelyű tulajdonosának, a ByteDance Ltd-nek január 19-ig el kell adnia az alkalmazást, különben betiltják az Egyesült Államokban.
„Lehetséges, hogy az emberek a TikTok tilalmát csak olyan tipikus washingtoni politikai zajnak gondolják – sok beszéd, de semmi intézkedés. Bár ez sokszor így van, most tévednek.” – állítja Schettenhelm. „Ez nem próbariadó! A TikTok már csak úgy akadályozhatja meg a betiltását, ha nyer a bíróságon. És a hétfői tárgyalás után ez roppant nehéznek tűnik.”
Ha a január 19-i határidő lejár, nem biztos, hogy még aznap éjjel befuccsol a TikTok Amerikában. Ha úgy tűnik, hogy az értékesítése folyamatban van, a határidő 90 nappal kitolható, és jogi huzavonák is még további késedelmet okozhatnak. De végül valaminek történnie kell az alkalmazást használó 170 millió amerikai mobilján.
Digitália
- Az Európai Bizottság vizsgálódik a YouTube, a Snapchat és a TikTok háza táján
- Ismét a Huaweié a legjobb okosóra az EISA szerint
- Ahogy egymást, úgy a robotokat is szavak nélkül érthetjük
- Szabad mindent megtennünk, amit képesek vagyunk megtenni?
- A sandbox nem helyettesíti a víruskeresőt