Digitália

2023.01.20. 18:00

Trükkös átverések: felmondhatatlan társkeresés és társai

Figyelmeztet a hatóság: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre.

Forrás: Shutterstock

Az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózata (Consumer Protection Cooperation Network; CPC) fellépett egyes online kereskedelmi módszerekkel szemben, melyek – manipulatív eszközökkel – nem kívánt előfizetésekre veszik rá a fogyasztókat. Példaként

egy ingyenes próbaverziót, vagy kedvező bevezető ajánlatot ígérve kérik el a bankkártya-adataikat

– valójában azonban észrevétlenül előfizetést köttetnek velük, amelyért visszatérő díjat számítanak fel. A levonások ismétlődéséről a cégek nem tájékoztatnak, vagy elrejtik az apró betűs részekben. Hasonló módszerekkel

az uniós fogyasztók körülbelül 10%-át vették már rá nem kívánt előfizetésekre.

Az európai hatóságok vizsgálata alapján a trükköző cégek kihasználták azt is, hogy a bankkártya-társaságok szabályai nem biztosították megfelelően a rendszeres fizetésekre vonatkozó tranzakciók engedélyezését. A hatóságok ezért felkérték a három nagy szolgáltatót – a Mastercardot, a VISA-t és az American Expresst – hogy működjenek közre a csalárd gyakorlatok elleni fellépésben. Mindhárom bankkártya-cég vállalta a szükséges szabályváltoztatásokat annak érdekében, hogy a fogyasztók egyértelmű tájékoztatást kapjanak az ismétlődő kifizetésekről. Az American Express többek között előírta a kereskedők számára az ajánlat összes lényeges feltételének (így a kifizetések ismétlődésének) egyértelmű feltüntetését, valamint emlékeztetőt az első előfizetői levonásról. A Mastercard és a VISA még tovább ment, ugyanis azt is részletesen előírták, hogy a kereskedőknek hol kell megjeleníteniük a kifizetések ismétlődésével kapcsolatos információkat: a CPC-hatóságok ajánlásával összhangban ott, ahol a fogyasztók megadják bankkártya-adataikat.

A Gazdasági Versenyhivatal is foglalkozott már a problémával: korábban 1,6 milliárdos bírságot szabott ki egy luxemburgi cégre, amiért az általa üzemeltetett online társkeresők rejtett és megtévesztő információkat nyújtottak az előfizetés időtartamáról, automatikus meghosszabbodásáról és áráról, emiatt a fogyasztók nem tudhatták, hogy milyen időtartamú és összegű fizetési kötelezettségük keletkezett.

A trükkös előfizetésektől megszabadulni is nehezen lehetett, ugyanis a társkereső oldalak nem ismertették megfelelően az ehhez szükséges információkat (pl. a lemondás lehetőségét és formáját), ahogyan a fogyasztói panaszokat sem kezelték elfogadhatóan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!