2021.03.22. 06:00
Mennyit pihenünk munkaidőben? Az IT szerint heti hat órát
Az informatikai biztonság területén dolgozók egy felmérés szerint a munkahétből hat órát a hobbijaikra fordítanak.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Az informatikai biztonsági munkatársak 85%-a szabadidős tevékenységekkel is foglalkozik a munkaidejében. Ez a jellemzően heti hat óra
egy órával több, mint amennyit a vállalatok más területein dolgozók általában ilyen tevékenységekkel töltenek.
A szünetekre azért kerülhet sor, hogy egy kicsit kiszakadjanak a rengeteg munkából, ami egyébként állításuk szerint az egyik leggyakoribb oka annak, hogy otthagyják a kiberbiztonsági munkakört. Ezek a megállapítások a Kaspersky új, „Az informatikai biztonsági csapat menedzselése” című jelentéséből származnak.
A felmérés során a kelet-európai régió országainak dolgozóit is megkérdezték.
A kiberbiztonság területén rutin és ismétlődő feladatok egyaránt előfordulnak, ezek pedig hatással vannak mind a produktivitásra, mind a munkavégzésre való motiváltságra.
A távmunkára való átállás még inkább elmosta a munka és szabadidő közötti határokat.
E tényezők kombinációja olyan helyzeteket eredményezhet, amelyekben a dolgozók figyelmét sokszor elvonja valami a munkától.
A Kaspersky jelentése globális felmérés alapján készült. A kutatás szerint a kelet-európai régió országaiban informatikai biztonsági munkatársak a leggyakrabban ezekkel a tevékenységekkel foglalták el magukat munkaidőben:
edzettek (56%), filmeket vagy TV-sorozatokat néztek (52%), videókat néztek a YouTube-on (52%), valamint híreket olvastak (43%).
A válaszadók közel fele (46%) szakirodalom olvasására is tudott időt szakítani.
Emellett az informatikai biztonsági területen dolgozók csaknem fele (49%-a) úgy véli, hogy kollégái a rengeteg munka miatt hagyták ott az állásukat. Ez ellentmondásnak tűnhet, mivel a munkaidő elég nagy részében szabadidős tevékenységet folytatnak, de 43%-uk elmondta:
nem azért foglalkoznak mással is munkaidőben, mert unatkoznak vagy mert kevés a munka, hanem azért, mert kell egy kis szünet az egyes feladatok között.
Ráadásul az otthoni munkavégzésnél egyes feladatokra és megbeszélésekre most már a hagyományos 9-től 5-ig tartó munkaidőn kívül is sor kerülhet. A hosszabb munkanapok során még sokkal fontosabb, hogy a dolgozók szüneteket tartsanak, mert csak így maradhatnak produktívak hosszabb időn át is.
Borítóképünk illusztráció
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg