Közel fénysebességgel forog

2021.02.19. 17:33

Az elsőként felfedezett fekete lyukon végeztek újabb megfigyeléseket

Adataikat ma közölték a Kínai Tudományos Akadémia Állami Csillagvizsgáló Intézetének (NAOC) kutatói.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ausztrál és amerikai kutatókkal együttműködve végzett vizsgálataik eredményeiről a Science és az Astrophysical Journal című tudományos lapokban számoltak be.

A Cygnus X-1 feketelyukrendszerben lévő,

21 naptömegű fekete lyuk olyan sebességgel forog, amely közelít a fény sebességéhez.

Ez a Földhöz egyik legközelebb lévő fekete lyuk. Bár 1964-ben fedezték fel, csak 2011-ben mérték meg először a Cygnus X-1 tömegét és távolságát.

A legutóbbi kutatás során az amerikai VLBA (Very Long Baseline Array) hálózatot, egy tíz rádióteleszkópból álló rendszert és egy különleges technikát alkalmaztak a fekete lyuk és a Föld távolságának megállapítására: ez 7240 fényév.

Ez alapján újrakalkulálták a tömegét, és megállapították, hogy a Cygnus X-1 tömege a Nap tömegének 21-szerese, ami 50 százalékkal nagyobb, mint a korábbi becslések szerint.

A frissített mérések alapján meg tudták állapítani, hogy a fekete lyuk hihetetlen gyorsasággal, a fény sebességéhez hasonló sebességgel forog, gyorsabban, mint bármely eddigi felfedezett fekete lyuk – mondta Kou Li-csün, a tanulmány egyik szerzője, a NAOC munkatársa.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!