error

2020.12.27. 21:29

Két per is indulhat a CD Projekt ellen

Gyorsan ráugrottak a vállalatra az Egyesült Államok csoportos pereskedői.

Forrás: Shutterstock

Játékos körökben a december második fele javarészt a Cyberpunk 2077 körül forgott, hiszen hiába ambiciózus és magával ragadó a CD Projekt RED legújabb játéka, de jelenleg minden platformon egy óriási bughalmaz, plusz az alap PlayStation 4 és Xbox One konzolokon szinte játszhatatlan a sebessége miatt. Az utóbbi következményeként átmenetileg még a PlayStation Store kínálatából is lekerült, momentán csak bolti dobozos kópiát vehetnek belőle a Sony konzoljaival rendelkező gamerek – írja az Origó.

A kétszeri elhalasztása, majd a kiadását követő botrányok miatt a CD Projekt részvényárfolyama az elmúlt hetekben hullámvasútra került. Annak ellenére sem nyugodtak le a kedélyek, hogy a kiadását követő tíz napban 13 millió kópia került belőle a gamerekhez, amivel az idei év egyik legjobban és leggyorsabban fogyó játéka lett, plusz a belátható jövőben megvalósuló tervek vannak a megjavítására.

Az Egyesült Államokban már két ügyvédi iroda is rávetette magát a kínálkozó lehetőségre, csoportos pereket kívánnak indítani a CD Projekt ellen. A Los Angelesben székelő The Schall Law Firm, továbbá a New York-i Rosen Law Firm azonos vádat hozott fel: a CD Projekt az elmúlt hónapokban tudatosan megtévesztette a részvényeseket a Cyberpunk 2077 állapotáról, a játék megjelenésekor kiderült valódi helyzet miatt pedig anyagi veszteségeket szenvedtek az érintettek.

A csoportos perekhez 2021. február 22-ig azon egyesült államokbeli részvényesek csatlakozhatnak, akik idén január 16. és december 17. között vásároltak CD Projekt részvényeket. Hírünk írásáig a lengyel vállalat nem kommentálta a periratokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!