Nanushka

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
kevesebben utaznak
Ezek a városok lesznek a legnépszerűbb úti célok az őszi szünetben
Illegális bevándorlás / 21 perce
Szijjártó Péter: Egyiptom bebizonyította, hogy a migráció a tengeren is megállítható
A külgazdasági és külügyminiszter Kairóban tárgyalt.
Gyász
"Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké él, akit nagyon szerettek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh László 69 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 3-án, szombaton, 14 órakor lesz a bábolnai új temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésén megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh József 61 éves korában türelemmel, viselt súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2020. október 3-án, szombaton, 11 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Iró Pál a KOMÉP volt dolgozója 84 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 3-án, szombaton, 11 órakor lesz a környei temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édelkraut Józsefné Nyul-Tóth Kornélia 74 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 5-én, hétfőn, 10 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben a sírnál. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Magyaróvári József 83 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án, pénteken, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szódáné Mazalin Éva életének 80. évében hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Kérésére hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra szüleinek sírjába. Testvére és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lipták Jánosné Nagy Edit 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án, pénteken, 13 órakor lesz a dunaszentmiklósi temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy István Kálmán életének 80. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 1-jén, csütörtökön, 15 óra 30 perckor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmama, jó rokon, kedves szomszéd és ismerős Schlepp Jánosné Wéber Anna 89 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2 án, pénteken, 15 órakor lesz Környén, a római katolikus templomban. Drága halottunk hamvait végső nyughelyére a szűk család kíséri. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabacsi Ferencné Lénárt Mária 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án, pénteken, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Kérjük, részvétüket 1-1 szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szűcs Zoltán kocsi lakos életének 87. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án, pénteken, 15 órakor lesz a kocsi református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Szilágyi Imréné a Tatai Kórház volt dolgozója 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 30-án, szerdán, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel emlékezünk a felejthetetlen Kerekesné Barsi Mária Kinga halálának 6. évfordulóján. Családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kele Miklósné Ásoth Etelka 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton, 13 órakor lesz a kocsi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra virágot, koszorút helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Elemérné Szántó Mária 97 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a komáromi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csicsai Péter János a CSISZER-KER Kft. ügyvezetője 41 éves korában váratlanul elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2020. szeptember 28-án, hétfőn, 15 órakor lesz a dunaszentmiklósi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén megjelennek, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga László Tata, József Attila utcai lakos 47 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 15 órakor lesz a tatai Környei úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál." Fájó szívvel tudatjuk, hogy id. Krivanek Tibor elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken, 9 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál, utána a hamvakat szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, kegyeletüket 1-1 szál virággal róják le. Aki ismerte és szerette őrizze meg emlékezetében. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kaczor Jánosné Horváth Mária 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 16 órakor lesz a kecskédi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára virágot, koszorút helyeznek és fájdalmukban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Szeretteim, én már elmegyek. Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Cs. Kiss Ernőné 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 17 órakor lesz Tatán, a Kapucinus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Alkalmazás és játék Androidra / 1 órája
Végre Magyarországra ért a Google Play Pass
mérföldkő / 1 órája
150 millió éves toll segíthet megérteni a madarak evolúcióját
A zene világnapja / 1 órája
Kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál
rászorulók / 2 órája
Kárpátaljaiaknak gyűjt adományt az Ökumenikus Segélyszervezet
közbeszólt az időjárás / 2 órája
Kevesebb bor lesz idén, de kiváló lehet az évjárat
nincs rivaldafény / 3 órája
Megváltoztatta a számát, barátai elől is elbújt Koós János özvegye