24°
24°
12°

baleset

11 éve
Szerdán délután két személygépkocsi összeütközött Kerékteleki és Győr között a 81-es úton, mert nem a téli útviszonyoknak megfelelően vezettek. Két autóvezető férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők a győri kórházba szállították őket.
11 éve
Szerdán fél kettőkor két autó összeütközött a szomori polgármesteri hivatal melletti kereszteződésben. A hangos fékezés, és a nagy csattanás után szerencsére mindkét autóból épségben szálltak ki az utasok.
11 éve
A délutáni órákban Környe és Bokod között egy Renault Kangoo kishaszonjármű fának csapódott. A jármű ismeretlen okból kisodródott az útról, az árokba csúszott, majd a fának ütközött. A sofőr azonnal meghalt. Az 57 éves férfi egyedül utazott. Jelenleg is tart a helyszínelés.
11 éve
Először a nagyigmándi, majd a komáromi tűzoltók használtak drótkötelet a hét végén. Szombaton Szőkepusztánál egy elakadt mentőautót kellett kimenteni, majd a komáromiak vonultak Csémre, ahol a település előtt egy Renault Magnum kamion borult az árokba.
11 éve
Halálra gázolt egy embert a Ácsnál hétfő este a Németországból Budapestre közlekedő Liszt Ferenc Eurocity - közölte a Mávinform ügyeletese az MTI-vel. Both Ferenc elmondta: a baleset miatt az állomásnál a vágányokat lezárták, így egyórás késésekkel közlekedtek a vonatok.
11 éve
Négyes karambol történt kedden délután az M0-s autóúton az M5-ös autópálya leágazásának közelében; a balesetben egy férfi súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője a távirati irodával.
11 éve
Autóbusz és kamion ütközött a Győrt Pápával összekötő 83-as főúton Győr közelében, a koroncói elágazásnál hétfő reggel. Az elsődleges adatok szerint a kamion vezetője meghalt, a buszon hatan sérültek meg - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
11 éve
Egy vasúti kocsi gázolt el egy motorost Bakonysárkányon a vasúti átjárónál – értesítette a rendőrséget a Székesfehérvár-Komárom útvonalon közlekedő személyvonat mozdonyvezetője vasárnap, aki rátalált a szerencsétlenül járt emberre.
11 éve
Hétfőn önként ment be a tatabányai rendőrségre az a férfi, aki pénteken este Környebányán segédmotorjával súrolta egy tizennyolc éves, társasággal sétáló férfi lábát. Az eset után a motoros megállt, a sértettel összevitázott, majd bántalmazta is. Ezt követően segítségnyújtás nélkül távozott. A megvert, cserbenhagyott gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Hirdetés

Segít a megye
kiderült
Becsaphatta az írót, letartóztatták Stan Lee egykori menedzserét
az áruházak is beszállnak / 1 órája
Kampány indul a nyúlhús népszerűsítéséért
Magyarországon az évi nyúlhús fogyasztás fejenként jelenleg mindössze néhány tíz dekát tesz ki.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Garai Pál 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 29-én, szerdán, 15 órakor lesz az oroszlányi városi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zenyik György hosszan tartó, méltósággal viselt, súlyos betegségben, 66 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 28-án, kedden, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kolcsár György a Kolcsár Sütőipari Kft. tulajdonosa 61 éves korában türelemmel viselt betegség után, csendesen elhunyt. Temetése 2019. május 28-án, kedden, 17 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk Molnár András halálának 2. évfordulóján. "Két éve már, hogy örök álom zárta le szemed, azóta könnyek között emlegetjük a Te drága neved. Búcsú nélkül mentél el egy végtelen útra, melyből csak visszanézni lehet, visszajönni soha. Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem hagytál el minket,csak előre mentél, hogy Isten országában helyet keressél. Egy vigaszunk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk Veled." Feleséged, kislányod, fiad és családja
Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Marosi Jánosné Karvalics Magdolna halálának 3. évfordulóján. Szerető férje és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szlapák Péter a VÍZMŰ Zrt. nyugdíjasa életének 70. évében 2019. május 20-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 29-én, szerdán, 13 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temető szóróparcellájánál. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sándor Ferenc 65 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 27-én, hétfőn, 15 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Erl Ervin a Bánhidai Erőmű nyugdíjasa 75 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 27-én, hétfőn, 14 órakor lesz a környei temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Román Károly a XIV-es akna volt dolgozója életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 29-én, szerdán, 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Király Lászlóné Dombi Ildikó 58 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. május 25-én, szombaton, 13 óra 30 perckor lesz a vértessomlói temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lengyel Józsefné Kovács Ilona Anna életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 27-én, hétfőn, 13 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temetőben (sírnál).
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bokros László 55 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 27-én, hétfőn, 16 órakor lesz a környei temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Simonyiné Wiszt Éva 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 25-én, szombaton, 12 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, apa, nagyapa KUGLICS JÁNOS a Paksi Atomerőmű nyugdíjasa életének 74. évében súlyos betegségben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvai végső nyugalomra helyezése 2019. május 31-én, pénteken 15 órakor lesz Tatán az Almási úti temetőben. Kérjük a részvétnyílvánítást mellőzni szíveskedjenek, kegyeletüket egy szál fehér virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak, és emlékét megőrzik. A gyászoló család
"Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet. De azért még változatlanul itt vagyok köztetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Fehérváry Géza Gyula matematika-fizika szakos középiskolai tanár a rendszerváltás utáni első szabadon választott tatai polgármester 86 éves korában csendesen elhunyt. Végakaratának megfelelően hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Lelki üdvéért az engesztelő gyászmisét 2019. május 27-én, hétfőn, 12 órakor tartjuk Tatán, a Szent Kereszt Templomban. A gyászoló család
"Csak egyet álmodsz és jövök, mert életben, semmi sem örök, és újra melletted leszek én." Megrendülten tudatjuk, hogy Férjem, Apukánk, Nagyapánk, Dédpapánk Handza András gépésztechnikus, a Gasztrometál Zrt. igazgatói tanács tagja életének 79. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. május 25-én, szombaton 14 órakor lesz a szőnyi katolikus temető ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Telkes Ferenc középiskolai tanár 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 24-én, pénteken, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Lajos 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 24-én, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Laposa János dunaalmási lakos életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 24-én, pénteken, 13 órakor lesz a dunaalmási református temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Boros Edit (Mucó) 70 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 24-én, pénteken, 13 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
lopás / 1 órája
András a gyanú szerint 110 kiló rézkábelt lopott egy komáromi gyárból
Kemma.hu/police.hu
negyven országban adják ki / 1 órája
Új lemezzel ünnepli huszadik születésnapját a Romano Drom
se nem hód, se nem patkány / 1 órája
Tündéri állatka a tatai Fényes Fürdő lakója
Kemma.hu
életveszélyes kihívás / 1 órája
Idén már tíz hegymászó életét követelte a Mount Everest
már leadta szavazatát / 2 órája
Orbán Viktor: remélem, a bevándorlást ellenzők egész Európában megerősödnek
baleset / 3 órája
Elátkozott szombat a 11-es úton: két súlyos balesethez is mentőhelikoptert hívtak
Kemma.hu