Ország-világ

2021.02.05. 05:50

Vigyázz! Új módszerrel törik fel a kocsikat – központi zárat blokkoló bandát fogtak el

Blokkolták a központi zárat, majd egyikük követte a tulajdonost, hogy időben figyelmeztesse a társát, ha a kocsihoz indul.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Több autót is felnyitott egy páros Budapesten 2021. január 29-én, de csak egy pénztárcát tudtak ellopni. A módszer azonban amivel dolgoztak, figyelemreméltó.

Elfogta a rendőrség azt a két budapesti férfit, akik 2021. január 29-én úgy nyitottak fel több autót a fővárosban, hogy egy elektronikai eszközzel blokkolták a központi zárat. Csak egy pénztárcát tudtak ellopni, az elkövetés módja azonban, amivel dolgoztak, figyelemreméltó.

A páros módszere az volt, hogy egyikük a kocsit kutatta át, míg társa követte az autó tulajdonosát, hogy időben jelezni tudja, ha az a parkoló felé indul.

Az egyik autóban nem találtak semmit, a másikból egy pénztárcát loptak el.

A rendőrök a két férfit a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságon lopás, illetve lopási kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki – írja a police.hu.

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy ne hagyjunk értéket az autóban és érdemes azt is ellenőrizni, hogy biztosan bezártuk-e a kocsit!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!