Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock / illusztráció

Így éghet el a Föld néhány perc alatt (videó)

A legvadabb filmrendezők képzeletét is felülmúlja az az eseménysor, amelyet egy több kilométer átmérőjű kisbolygó becsapódása okozna a Földünkön. Az alábbi animáció egy ilyen katasztrófa fő lépéseit mutatja be.

Az alábbi, igen nyomasztó, de nagyszerűen elkészített animáció egy viszonylag nagyméretű, csaknem 500 kilométeres kisbolygó becsapódásakor lezajló eseményeket szemlélteti. A film elején a Földünkhöz közel kerülő kisbolygó árnyéka hatalmas foltként vonul bolygónk felett. Majd belép a légkörbe, és eléri a felszínt – írja az Origo.

Ekkor hatalmas lökéshullám kezd tágulni bolygónkon, és a robbanás nyomán rengeteg kőzet repül ki a kéreg felső, csaknem 10 kilométer vastag részéből. Rengeteg kőzetanyag, továbbá a Világtenger vizének, valamint a légköri gázoknak a jelentős része az űrbe távozik.

A kirepült izzó kőzettömeg egy része tüzes esőként hullik vissza a felszínre, és tovább fokozza a pusztítást. A kráter kerületén az anyag egy része megolvad, emellett a lökéshullám bolygónkon körbehaladva letarolja a felszínt.

Egy ekkora, sőt már egy jóval kisebb, körülbelül 5-10 kilométeres égitest is globális katasztrófát okozna, tehát a robbanás következményei az egész Földet érintenék.

Az élőlények zöme elpusztulna – ha maradnak is túlélők, azok feltehetőleg olyan mikrobák lennének, amelyek a felszín alatt élnek.

Szerencsére ilyen nagy becsapódások ma már csak elvétve történnek, azonban a naprendszer keletkezésének időszakában többször is előfordultak.

A jelek alapján a kezdeti időszakot követően is volt néhány alkalom, amikor hasonlóan nagy katasztrófát okozhatott egy becsapódás a Földön.

Dosszié

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
la liga
Kemény meccs elé néz az éllovas Real Madrid
Megtartjuk az újdonságokat / 10 perce
Így látják a magyarok a virtuális kapcsolatok jövőjét
Minden második magyarnak átalakultak a társas kapcsolatai a járvány alatt, gyakrabban használjuk az online felületeket kapcsolattartásra.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy vitéz Lentulai Mária életének 81. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. szeptember 28-án, kedden, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kollárdi Jenő az Erőmű nyugdíjasa 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 25-én, szombaton, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek. Kérjük, részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
A család tudatja, hogy Dr. Landesz Istvánné Móczik Alíz a szénbányák laborvezető vegyészmérnöke életének 89. évében elhunyt. Hamvait a Tatabánya-felsőgallai temetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint, 2021. szeptember 24-én, pénteken, 11 órakor helyezzük örök nyugalomra. Érte a szentmisét 13 órakor Tatán, a Nagytemplomban mutatjuk be. Emléke legyen áldott! Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Orbán Sándor 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 24-én, pénteken, 15 órakor lesz az oroszlányi városi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Feiner Pálné 84 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 24-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
"Szív, szív, az a makrancos szív; Leáll, s már a végzet hív; Egy szomorú pillanat; S a lélek elillant; Nem mondhatok semmi mást; Nyugodj békében, Édesapám!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Huszár Lajos 81 éves korában betegségben, csendesen elaludt. Temetése 2021. szeptember 24-én, pénteken, 11 órakor lesz a dadi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünket utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hegedüs Gyuláné Pápai Julianna a komáromi Jókai Mór Gimnázium volt tanára 80 éves korában elhunyt. Hamvait a komáromi temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Recski Sándor Zoltán 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 23-án, csütörtökön, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (régi ravatalozó). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünket utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Kérjük, részvétüket 1-1 szál virággal fejezzék ki. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jankovics Ferenc 56 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 23-án, csütörtökön, 14 órakor lesz Szárligeten, az új temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Stockbauer Ferencné Madarász Ilona, Ili óvó néni életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 23-án, csütörtökön, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Ha fejfád mellett ég a gyertya, Látjuk benne arcod, Oda föntről - messzeségből, Karod felénk nyújtod. Vigyázol ránk mos is, tudjuk, Ugyanúgy mint régen. Drága jó férj, s édesapa sosem feledünk Téged!" Fájó szívvel emlékezünk Pisla Ferenc halálának 7. évfordulóján. Szerető családja
Szomorú szívvel tudatom a barátokkal és ismerősökkel, hogy Hetyey Jenő a Bánhidai Erőmű nyugdíjasa 76 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. Felesége
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Verbulecz József 92 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Kívánsága szerint, hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Golda Zoltán életének 57. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 21-én, kedden, 16 órakor lesz a vértessomlói temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Boldizsár Sándor a Mikrolin volt dolgozója 82 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 21-én, kedden, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben a sírnál. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tócsán Pál 71 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 18-án, szombaton, 15 óra 30 perckor lesz az agostyáni Emlékerdőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek. Kérjük, részvétüket csak 1 szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Domahidy Ákos Dániel 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 16-án, csütörtökön, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Lajos László a KOMÉP nyugdíjasa 89 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 15-én, szerdán, 14 órakor lesz a kecskédi temetőben. A gyászoló család
"Szeretteim, én már elmegyek. Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hajla Antal 67 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 16-án, csütörtökön, 15 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára kísérik, és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vámosi Márta a Vértesi Erdő Zrt. volt dolgozója 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 16-án, csütörtökön, 14 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. A gyászoló család
fiatalos lendület / 14 perce
Bemutatkozik a Mátrai borvidék új arculata
talányos eset / 18 perce
Úttestre borult rengeteg gyanús előválasztási szavazólap egy balesetben
Diplomácia / 20 perce
Szijjártó Péter öt külügyminiszterrel és az ENSZ-főtitkár helyetteseivel egyeztetett
vallomás / 40 perce
Dobó Kata nem akart szexszimbólum lenni: „Szánalmas, hogy két dimenzióban gondolnak rám”
Irodalom / 1 órája
Versantológiákkal ünnepli a V4-eket a Petőfi Kulturális Ügynökség
premier league / 1 órája
Revansra készül a City az elveszített BL-döntőért