történelmi pillanat

2021.04.12. 12:30

Így ünnepelte meg Karikó Katalin a Covid-vakcinájuk sikerét

A New York Times leleplezte, hogy ünnepelt Karikó Katalin, miután kiderült, a Pfizer-BioNTech-féle Covid-vakcina működik, siker.

Forrás: Szegedi Tudományegyetem

Szívbemarkoló pillanat lehetett, amikor kiderült, hogy Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaga hatásos, a New York Times pedig megírta: így ünnepelte meg Karikó Katalin, hogy a Covid-vakcina működik, és sikeres eszköz lehet a világjárvány megállításában.

A magyar biokémikus a lap szerint ünneplésképpen nem méregdrága pezsgőt bontott vagy más különleges luxusholmival jutalmazta magát: hanem egy doboz Goobers márkájú tejcsokoládés mogyorót vett magához és az egészet megette – egyedül.

Vagyis így, egészen puritán módon ünnepelt Karikó Katalin, miután Covid-vakcina működik.

Mint azt a Ripost szerint a New York Times felidézte: a kutatók már 20 éve tudták, hogy bármely koronavírus legfontosabb jellemzője a felületén található tüskefehérje, amely lehetővé teszi, hogy a vírus az emberi sejtekbe juttassa magát. A cél tehát adott volt az mRNS vakcina számára. Miután a kínai tudósok 2020 januárjában közzétették a vuhani pusztító vírus genetikai szekvenciáját, és a kutatók mindenütt munkába álltak.

A BioNTech órák alatt megtervezte az mRNS-vakcináját, melynek lényege, hogy röviden utasítja az emberi sejteket a koronavírus tüskefehérjének előállítására. Így, ha a szervezetben megjelenne a koronavírus, akkor az immunrendszer idegenként azonosítaná annak tüskefehérjéjét és megtámadná azt.

A lap kitért rá: 2020. november 8-án érkeztek meg a Pfizer-BioNTech vizsgálat első eredményei, amelyek azt mutatták, hogy az mRNS vakcina erőteljes immunitást vált ki az új vírussal szemben.

Dr. Karikó Katalin a férjéhez, Francia Bélához fordult és azt mondta: „Ó, működik. Én is így gondoltam.”

Majd a biokémikus magához vette a doboz mogyorós drazsét és az utolsó szemig megette azt... Így ünnepelte meg tehát Karikó Katalin, hogy a tudományos eredmények is alátámasztották: a Covid-vakcina működik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!