Fotó: Magyar Bocused'Or Akadémia

Világdöntőbe jutott Veres István és Molnár Bence a Bocuse d'Or-on

Tallinban rendezték meg a Bocuse d'Or európai döntőjét. Hazánkat Veress István és Molnár Bence képviselte. A győztes Norvégia lett, a magyar csapat pedig a kilencedik helyen jutott a világdöntőbe.

Az észtországi európai válogatón versenyző csapatoknak két ételt kellett elkészíteniük, amire 5 óra és 35 perc állt rendelkezésre. Tizenhat ország utazhatott Tallinba, ahol eredetileg májusban főztek volna a csapatok, de a világjárvány miatt elhalasztották az európai döntőt.

A magyarok másodikként kezdett a pénteki versenynapon. A két kötelező hozzávaló, az afrikai harcsa és az észt fürj volt, a magyar csapat gombát és több fajta hagymát használt fel, sokféle módon és puliszkát is készítettek. Veres István, a Babel séfje, mindenképpen szerette volna, ha a szűkebb hazája, Erdély, is megjelenik markánsan a tányéron. Ezen a versenyen ezt el is várják.

A magyar különítmény az eredményhirdetés előtti pillanatokban!

Közzétette: Magyar Bocuse d'Or Akadémia – 2020. október 16., péntek

Konkrétan értékelik, hogy egy egy csapat hogyan mutatja meg a nemzeti jelleget az ételében és esetleg akár a tálalásban. Persze az ízek a legfontosabbak, de ezen a szinten már minden apróság sokat számít: az étel kinézete, tálalása, minden a tányéron szereplő elem és külön a szószokért is pont jár.

Több hónap, amire elkészül a végleges fogás amit a versenyen bemutatnak, ez egy hosszú csapatmunka eredménye: Veres István és Molnár Bence munkáját és a felkészülést, Volenter István segítette.

 

Veres István szerint ilyen a Fish and Chips
Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

A halas témáról, viccesen azt írta a csapat, hogy „Magyarországon népszerű uborkával és krumplipürével párosították”. A tányéron található a hal és a krumplipüré mellett puliszkakrém, különböző sajtokkal, hagymából készült szósz, illetve pácolt hagyma és póréhagyma is. Ez a versenyfogás egyszerűen csak a Fish and Chips nevet kapta.

Így álmodták meg a fürjet. Ez volt a húsos versenytányéra a magyar csapatnak
Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

A fürjet kovászos kenyérrel és rókagombával töltötték meg, köretként pedig itt is főszerepet kapott a puliszka és a hagymák, ezt az ételt ugyanis kifejezetten erdélyire akarta hangolni Veres István. Az ételleírásba azt írták, hogy azért is, mert „a fürj őshonos madár Erdélyben, a puliszka pedig szintén egy tradicionális erdélyi étel”.

A Bocuse d’Or a világ egyik legnagyobb presztízsű szakácsversenye, amit először 1987-ben rendeztek meg, a francia szakácsfenomén Paul Bocuse útmutatásai szerint.

Ez lett a végeredmény Tallinban Fotó: Facebook / Magyar Bocuse d’Or Akadémia

 

Az eddigi legjobb eredmény ezen a versenyen 2016-ban született, akkor Széll Tamás a Bocuse d’Or európai döntőjét megnyerte, a 2017-es lyoni döntőben pedig negyedik lett, ezúttal a zsűribe kapott meghívást, ő is ott volt Tallinban.
Tavaly a magyar csapat 24-ből a 12. volt és Dánia nyerte a versenyt.

Hozzászólások

műholdas mérések
Rekordkiterjedésű volt az ausztráliai bozóttüzek füstje
Illegális bevándorlás / 1 perce
Bakondi: a biztonságot, a közegészségügyet veszélyezteti, ha kontroll nélkül beengedik a tömegeket
Németországban 400 ezren vannak, akiknek a politikai menedékjog iránti kérelmét elutasították, de kitoloncolni nem tudják őket.
Gyász
"Szeretteim, én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szajkó Zoltán Miklós életének 52. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 3-án, kedden, 14 órakor lesz a kocsi református temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk id. Lődi László búcsúztatásán megjelentek és azoknak is, akik otthonukban egy gyertyagyújtással vettek búcsút tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Keliger Katalin 53 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. A gyászoló család
"Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, megpihent a kéz, mely mindig csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Antretter Rezső 94 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 30-án, pénteken, 15 órakor lesz az agostyáni római katolikus templomban, majd ezt követően temetése az agostyáni temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága feleség, szerető édesanya és nagymama Marton Lászlóné Falvai Anikó 64 éves korában méltósággal viselt betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2020. október 30-án, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nyíri Lászlóné Csemák Mária 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 29-én, csütörtökön, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Straubingerné Uttó Mária 59 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 29-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a tarjáni temetőben. Kérésünk, hogy részvétüket csak egy-egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga Erzsébet 61 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 28-án, szerdán, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
"Szemét örökre lezárta, a szív megszűnt dobogni..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dancs István Lajosné született: Juhász Erzsébet aranydiplomás pedagógus 2020. október 16-án, életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Andorfer Józsefné Dániel Anna 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Lánya és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hajos Ferenc 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton, 10 órakor lesz a száki katolikus temetőben. Engesztelő gyászmise temetése után 11 órakor a száki katolikus templomban lesz. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lődi László 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 27-én, kedden, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Racsmányné Szaszkó Katalin Kati néni 76 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 24-én, szombaton, 13 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Kérjük, kegyeletüket csak egy-egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Miklósné Ida néni 90 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Krupánszki József 61 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 22-én, csütörtökön, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kornéli Tibor a tatai kapucinus templom és egyházközség kántora váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 26-án, hétfőn, 14 órakor lesz Tatán, a kapucinus templomban, majd a búcsúztatást követően végső nyughelyére Tatán, az Almási úti temetőben helyezzük el. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Györkös István 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 22-én, csütörtökön, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Jaksics Frigyesné Klein Mária Kinga életének 79. évében a betegek szentségével megerősítve 2020. október 10-én megtért teremtőjéhez. Szeretett halottunkat 2020. október 22-én, csütörtökön, 13 órakor a szákszendi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Nyugodjon békében. A gyászoló család
"Egy váratlan percben életed véget ért, Mint vihar a rózsát a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút sem intettél, Elhagytad a házat és minket, akiket szerettél. Örök az arcod és nem szól a szavad, Szereteted és mosolyod a szívünkben marad. Szerettünk nagyon, amíg csak éltél, Legyen áldott a föld, ahova megpihenni mentél." Szántó Gábor (Coki) halálának 5. évfordulóján soha el nem múló fájdalommal emlékezünk: Édesanyád, édesapád és testvéreid, Csaba és Andi és a gyerekeid.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Körmendi Jánosné Nagy Rozália 89 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 21-én, szerdán, 13 órakor lesz a tatai Almási úti temető ravatalozójánál. Kérjük, kegyeletüket egy-egy szál virággal róják le. A gyászoló család
üzenet / 48 perce
Szívszorító! Ezt találták a fél éve elhunyt Szilágyi István sírján
Halottak napja / 3 órája
A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek
megható / 3 órája
Csodálatos emlék: Benedek Tiborról osztottak meg fotót
városvezetés / 4 órája
Ketten távoztak az Egységben a Városért Egyesület frakciójából, felbomlott a választási egység
Ne féljünk megijedni / 5 órája
Rémületesen jó PlayStation-játékok a halloweeni időszakra
európa-liga / 5 órája
Lang csapattársa olyan messziről rúgta be, ameddig néhányan el se látnak (videó)