Fotó: Origo / Mudra László

Sokáig gyereket sem akart, most mégis az örökbefogadáson gondolkozik a luxusfeleség

A luxusfeleségben nincsenek meg az anyai ösztönök, de úgy gondolja, ha a korral meg is érkeznek ezek az érzések, de biológiai úton nem lehet gyermeke, majd örökbefogad egyet.

Sokáig kezelte tabuként a gyerekvállalás kérdését Csősz Bogi, aki azzal, hogy kimondta: nem valószínű, hogy szeretne saját gyermeket, sokakat meg is botránkoztatott, még úgy is, hogy nagyon úgy fest, a férje, Burak Talu sem erőlteti ezt a témát – írja a Bors.

A luxusfeleség most Orosz Cynthia youtubernek adott interjút, ahol sok egyéb mellett ismét előkerült a babakérdés is, Bogi pedig elmondta, ma már meri vállalni, hogy nem szeretne saját gyereket.

Próbáltam sokáig elkerülni ezt a kérdést, egyáltalán nem voltam készen rá, nem volt meg bennem az a női ösztön, ami nagyon sok nőben megvan, akár fiatal korától.

– magyarázta az interjúban Bogi, aki még adott magának időt, hogy megérkezik-e az a bizonyos érzés.

Azzal is foglalkoztam már, hogy mi van, ha későn jut eszembe és már nem sikerülne, akkor valószínűleg örökbe fogadnék egy gyereket. Ha egy gyerekről gondoskodsz, az ugyanolyan gondoskodás, mintha a te biológiai gyerekedet neveled

– mondta.

Borítókép: Szőcs Bogi 2017-ben

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Készülj velünk az ünnepekre! Készítsd el a legjobb recepteket!

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
9 mennyei zserbó karácsonyra – a klasszikustól a pohárkrémig
szponzorált tartalom
Vásárolj Kiváló Minőségű Élelmiszert!
premier league
Ha kikap az Arsenal, Arteta állása is veszélybe kerülhet
már fogadóképes / 21 perce
Új Covid-betegellátó részleggel bővült a pulmonológiai intézet
A felújított részlegen négy intenzív terápiás kórtermet és öt rehabilitációs kórtermet alakítottak ki – mondta Kásler Miklós.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Krüger Ferenc életének 91. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. december 7-én, hétfőn, 13 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csákány József 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 8-án, kedden, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sebők József tatai lakos 61 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 8-án, kedden, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Molnár Lajos tatabánya-kertvárosi lakos, a Vértes Volán nyugdíjasa életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 8-án, kedden, 11 órakor lesz a tatabányai újtelepi temető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Árpád 67 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 5-én, szombaton, 14 órakor lesz a vértessomlói temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Túri Alfréd baji lakos 81 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 5-én, szombaton, 13 órakor lesz a baji temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gruber János 61 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 5-én, szombaton, 12 órakor lesz a szomódi temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Mihályné Rózsika, kertvárosi lakos 82 éves korában hosszantartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 5-én, szombaton, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondok mindazoknak, akik drága édesanyám búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászomban őszinte szívvel osztoznak. Gyászoló fia
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vaczula István életének 82. évében elhunyt. Drága halottunktól szűk családi körben búcsúztunk el. Emléke örökre szívünkben él. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vida József a D'OMIKRON Kft. volt dolgozója életének 65. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 4-én, pénteken, 15 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Alapi Béláné Herengel Ilona 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 4-én, pénteken, 12 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Biró Imréné 87 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. december 4-én, pénteken, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Takács Ferencné folyó év, 2020. november 28-án, 81 éves korában elhunyt. Feledhetetlen halottunktól december hónap 2. napján 14 órakor veszünk búcsút a csémi temetőben szűk családi körben.
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy István hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 3-án, csütörtökön, 13 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek.
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Góg Nándorné Lakatos Rozália 60 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 2-án, szerdán, 14 órakor lesz a környei temető ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vojnár Imréné Viczena Katalin 78 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. december 2-án, szerdán, 15 órakor lesz az oroszlányi temetőben, katolikus szertartás szerint. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Goldschmidt Tibor aranyokleveles könyvvizsgáló életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 1-jén, kedden, 14 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. Emlékét örökké megőrizzük. Gyászoló felesége és családja
Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik részvétnyilvánítással fejezték ki együttérzésüket id. Sinkó Gyula nyugalmazott iskolaigazgató búcsúztatása alkalmából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lukács Károlyné Herczeg Irma 91 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén, kedden, 13 órakor lesz a mocsai katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy József a volt komáromi Mezőgazdasági Kombinát nyugdíjasa életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 1-jén, kedden, 14 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
kettős mérce / 41 perce
Deutsch: indokolatlan a kizárási indítvány
Utazási tippek itthon / 43 perce
Csodás helyek Magyarországon: fedezze fel a Dunántúlt!
legendás gép / 46 perce
Egy második világháborús Enigma kódológépre bukkantak a Balti-tengerben
megállapodás kérdése / 56 perce
A home office eszközök is biztosíthatók
home office / 1 órája
Megilletheti az elérhetetlenség joga az otthonról dolgozót
euro 2020 / 2 órája
Jövő tavasszal derül ki, hogy szurkolhatunk-e a Puskásban