2021.07.17. 14:01
Példás összefogás: beteg gyerekeknek segít a veszprémi édesapa
Az édesapa saját gyermeke is kórházban fekszik.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Gyűjtést szervezett egy helyi apuka a veszprém megyei kórháznak. Kisfia ebben a kórházban fekszik. A gyermekek szobájába szerettek volna légkondikat felszereltetni, hogy a kánikulát a beteg gyerekek minél jobban vészelhessék át – írja a Ripost.
„Úgy döntöttem, nem töltöm én sem feleslegesen itt az időmet, és megpróbálok tenni a veszprémi vagy itt „üdülő” gyermekek kényelmének érdekében, ezzel együtt az orvosok és ápolók komfortjának javulását is elérve„ – kezdte a férfi. Egy szobában fekszik másik 5 gyerekkel a férfi kisfia. Nemcsak ők, de szüleik is mind szenvednek a melegtől, ezért döntött úgy Zoltán, hogy gyűjtést szervez klímára és megkéri ismerőseit, osszák meg posztját és utaljon, aki tud.
„A gyermekeknek is az lenne a legjobb, ha nem szobánként lenne a klíma, hanem a folyosón egy nagyobb teljesítményű, hisz akkor közvetett módon hűlnek le a betegszobák”
- írja a veszprémi édesapa, aki szerint körülbelül 2 millió forintos beruházásról lenne szó, amelyet az alapítvány nem tud vállalni jelenleg, tekintettel fontosabb kiadások szükségességére.
A teljes cikket ide kattintva olvashatják!
Bulvár-celeb
- A kutatóknak is rejtély, hogyan „ketyeg” a szervezetünk belső órája
- Így választhatunk igazán finom kolbászt a hentesnél
- Van, hogy szétszórt az ember – ezeket a tárgyakat hagyták el az utasok a MÁV járatain (videó)
- A Black Sabbath birminghami búcsúkoncertjének leginkább a város vendéglátósai örülhetnek (videó)
- Húsz cukrász készítette, több mint 100 méteres a világrekorder dobostorta