2021.05.02. 08:03
Órákig elhunyt apjuk mellett játszottak a 3 és 5 éves testvérek
Nagyon megviselte a gyászoló édesanyát a férje elvesztése, akivel több mint 11 évig éltek együtt.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Az ablakon keresztül úgy tűnt a számára, hogy minden rendben van, mert a hároméves és ötéves gyerekek az apjuk mellett játszott, sőt a kisfiú még a kezeivel azt is mutatta, hogy alszik az apukája. A mit sem sejtő gyerekek órákon keresztül halott édesapjuk mellett játszottak, amikor három óra előtt nem sokkal munkából hazaérkezett az édesanya. Először a nő is azt gondolta, hogy alszik a párja, ezért megpróbálta felkelteni. Amikor oldalára fordította, akkor vette csak észre, hogy véres folyadék folyt ki Lajos száján.
Azonnal hívta a mentőket, és megkezdte az újraélesztését, de már nem lehetett segíteni rajta.
„Itt hagyott bennünket, nagyon nagy hiányt érzek, nem tudom mi lesz velünk nélküle” – mondta az összetört anya. Elmondása szerint a gyerekek fel sem fogták mi történt az apjukkal, többször céltalanul, fel-alá mennek a lakásban, valószínűleg édesapjukat keresik – mondta a megtört anya.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- Így okozza az emberiség a saját vesztét: filmek természeti katasztrófákról (videó)
- Atelofóbia: lehet, hogy önt is kínozza ez a rejtélyes betegség?
- Nem kell álmatlanul forgolódnia, ha kipróbálja ezt a szórakoztató szójátékot
- A nap első étkezése kiemelten fontos, ezeket az ételeket tanácsos reggel fogyasztani
- Kezdődik a 10. Digitális témahét