2021.03.20. 07:35
Több mint 20 milliót gyűjtöttek volt diákjai, hogy hazarepítsék Kínából sztrókban lebénult tanárukat
Micsoda happy end! A diákjai segítik ki nehéz helyzetbe került tanárukat.
Forrás: © GoFundMe
Január negyedikén sztrókot kapott, ezért a fél oldalára lebénult a 68 éves Bob Allison. A férfi 40 évig tanított az Egyesült Királyságban, mindig nagyon népszerű volt a diákjai körében, aztán kiköltözött Jangcsoúba, egy kétmilliós kínai városba, hogy ott folytassa az oktatást.
Ahogy a lánya, a Bristolban élő Claire elmondta, 2020-ban az apjának váratlanul leromlott az egészsége, aminek a vége ez a januári sztrók lett. Allisont azóta a helyi kórházban ápolják, de még mindig
nem tud segítség nélkül állni és járkálni, ugyanis a teste baloldala szinte teljesen lebénult.
Ráadásul elég nagy az esélye, hogy egy újabb sztrókot kapjon, úgyhogy versenyfutás kezdődött az idővel.
„Nem érzi jól magát. Attól félek, minél tovább marad ott, annál rosszabb lesz az állapota. Nyomott és zavarodott. Nem érti azt sem, miért nem jöhet haza” – magyarázta a lánya.
Clarie elmondta, hogy az orvosi költségek és a hazaszállítás egy vagyonba kerülne, amit nem valószínű, hogy meg tudnának engedni maguknak – írja a Bors.
A férfinak indítottak egy gyűjtést, ami viszont nem várt sikerrel zárult,
mindössze hat óra alatt több mint 20 millió forintnyi felajánlás érkezett, ami megoldja a legtöbb problémájukat.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- „Költözz tanyára!” – Tóth Gabit nem bántja a beszólás, sőt...
- Boldogság! Anya lett a Miss Balaton egykori szépségkirálynője
- Szabó Franciska megmutatta mire képes az izmos combjaival, szétroppantott egy görögdinnyét
- Két telitalálat is volt a Jokeren, a lottó rekordnyereménye tovább halmozódik
- Eltemették Szuna Rolandot, a brutális motorbalesetben meghalt válogatott jégkorongozót