Bulvár-celeb

2021.03.15. 11:06

Szex nélkül lett terhes a szűz lány

Az orvosa közölte vele, hogy egyszerre szűz és terhes is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Különös betegsége miatt szex nélkül esett teherbe az a 20 éves lány, aki nem tudott közösülni a párjával. Elképesztő, milyen módon fogant meg a gyerek. Az angliai Portsmouth-ban élő Nicole Moore-nak azt mondta az orvosa, egyszerűen csak túl szűk a vaginája. Ezért nem tudott magának felhelyezni tampont és szexelni sem volt képes. Nem csoda, hogy ledöbbent, amikor kiderült róla, hogy babát vár – írja a Borsonline a DailyStar cikke nyomán.

A lány, bár közösülni nem tudott szerelmével, egyéb módon rendszeresen intim kapcsolatba kerültek. Mint kiderült, ezen alkalmak egyikén került sperma a hüvelyébe, és fogant meg a baba. Nicole egyik nap rosszul lett a munkahelyén,ezután csinálta meg a terhességi tesztet, ami pozitív lett.

Majd elment az orvosához, aki megállapította, hogy egyszerre szűz és terhes is.

Bár először attól tartott, szerelme majd azt hiszi, megcsalta őt, de szerencsére ez meg sem fordult a férfi fejében. Nicole öt hónapos várandós volt, amikor jött a diagnózis: egy olyan hüvelyi betegségben szenvedett, amelynek következtében a vaginája szűkülni kezdett, ha megpróbált behelyezni oda valamit. Ekkor szakemberhez fordult, és a kezelések után, terhesen végül elvesztette a szüzességét.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!