Bulvár-celeb

2021.03.16. 08:00

Nagy Feró elárulta, mire költi a Kossuth-díjért járó pénzt

Sosem gondolta volna, hogy egyszer még ekkora megtiszteltetés éri.

Forrás: Bors Archív

Március 15-én kiosztották a Kossuth-díjakat, amivel Nagy Ferót is megörvendeztették. A Beatrice frontembere a Borsnak beszélt érzéseiről, sőt azt is elárulta, a díjjal járó anyagi elismeréssel komoly tervei vannak, unokáira szeretné fordítani.

„Boldog va­gyok, hogy rám is gondoltak. Mégsem úgy tekintek rá, mintha csak én kaptam volna, hiszen köszönhetem a barátaimnak is, akikkel hosszú évtizedek óta együtt zenélhettem, velük lettem Nagy Feró. Évek óta minden alkalommal mondogatták nekem, hogy most már biztosan én kapom meg, de őszintén megmondom, soha nem készültem rá, soha nem mondtam, hogy nekem ez kijár. Inkább csak a pofámat jártatom”

– kezdte a Beatrice frontembere, aki köszönőlevelet készül írni azoknak, akik hozzásegítették a díjhoz.

A zenész egyébként már egy ideje tudott arról, hogy milyen megtiszteltetés éri, és bizony csak nagyon nehezen tudta magában tartani.

„Már tavaly sem volt személyes átadás, talán idén is csak a járványhelyzet jelentős javulása után kerül majd rá sor. Körülbelül két héttel ezelőtt értesültem róla, szívem szerint világgá kürtöltem volna, de az örömömet a mai napig meg kellett tartanom. A méltó helyét is kitaláltam: az Orbán Viktortól kapott pálinka mellé teszem a vitrinbe. Büszke vagyok, de ettől nem fogok megváltozni. Az ember végzi a dolgát, írja a dalokat, van, ami korszakalkotó, akad olyan, ami nem”

– árulta el a zenész, akinek legnagyobb vágya, hogy még idén megszülessen negyedik unokája, hiszen úgy gondolja, ez a díj nekik is szól.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!