2021.03.10. 12:45
Gyertyák és virágok: félmilliós vérdíjat tűztek ki az egri csecsemőgyilkosra
A rendőrség már hét éve keresi azt az egri csecsemőgyilkos rémet, aki újszülött kislányát a patakba dobta. Félmillió forintos nyomravezetői díjat adnak annak, aki segít megtalálni a szülőket.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az egészségesen született csecsemő holttestét 2014. február 16-án találták meg az Eger-patakban, egy kerékpárút mögött. A zsaruk természetesen azonnal nyomozni kezdtek, égre-földre keresték a szülőket. Sajnos azonban mégsem akadtak a család nyomára, a baba sorsa azonban a helyieket olyannyira megérintette, hogy összefogással elnevezték és eltemettették az ártatlan csöppséget.
A kicsi lány a Ligeti Lilla nevet kapta egy önkormányzati dolgozótól, ugyanis a Ligeti nevet szépnek találták, míg a testére Lilla napján találtak rá, a búcsúztatót is az önkormányzat szervezte meg, ahol maga Lajosváros püspöke temette el a kislányt. A temetésén valóságos tömeg alakult ki, városszerte rengetegen elkísérték a kislányt végső útjára, egy baba-mama csoport tagjai pedig még egy hatalmas koszorúra is összegyűjtötték a pénzt – írja a Bors.
„Nem hagyhattuk, hogy egy ilyen ártatlan kislány még a végtisztességet se kapja meg„
– mondták akkor a Borsnak a szervezők. A heol azonban kiszúrta, hogy a rendőrség körözést adott ki ismeretlen holttest ügyében, amelyről kiderült, hogy nem mást takar, mint a 2014-ben elhunyt Ligeti Lillát. A hatóságok emellett félmillió forintot is felajánlottak a nyomravezetőnek, szükség esetén a tanú részére védelmet is biztosítanak, és kérik: bárki bármit is tud a bűncselekményről, jelezze nekik. A zsaruk lapunknak megerősítették, hogy továbbra is nyomoznak az ügyben.
„A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet”
– mondta Lázár Levente, a megyei rendőrkapitányság sajtóreferense.
Azonban nemcsak a rendőrök, hanem a helyiek közül sem felejtették el Lilla emlékét, van, aki a mai napig megemlékezik az elhunyt csecsemőről.
„Tudjuk sajnos, még mindig nem találták meg a gyilkosát, de nagyon reméljük, egyszer meglesz, ki tette ezt a szörnyűséget, de addig sem szeretnénk azt, hogy az ő emlékére senki ne gyújtson gyertyát, és senki ne vegyen virágot, így páran megtesszük az évforduló alkalmával„
– szögezte le egy családanya.
Bulvár-celeb
- Reménykedik a család, javulhat Bruce Willis állapota
- Itt van az első fotó Katalin hercegnéről a kemo vége óta
- Sürgősen takarítsa ki ezt az eszközt, ha nem szeretne halláskárosodást kapni
- Dobó Ági elköltözött a férjétől
- Már nagyon látszik, Csézy megmutatta a pocakját