2021.03.22. 14:35
Fekete Dávid becsapott egy terhes nőt, aki élő adásban tálalt ki, miután balesetezett
Horváth-Farkas Tímea állítja, az énekes becsapta őt, ezért karambolozott várandósan. Fekete Dávid nem kíván megszólalni az ügyben.
Forrás: tv2
Tovább gyűrűzik a botrány Fekete Dávid autóbizniszügyében! Az énekes néhány hete azzal került reflektorfénybe, hogy a Facebook-oldalán tálalt ki arról, hogy a felesége, egyéves ikerfiainak anyja megcsalta őt.
Később kiderült, a félrelépés kölcsönös volt, de mindezt addigra már elhomályosította egy újabb döbbenetes hír: egyre többen kezdték megvádolni az autószalont működtető egykori megasztárost azzal, hogy anyagilag megkárosította őket.
A hírek szerint az énekes több százmillió forinttal tartozik különböző ügyfeleknek, akikből fondorlatos módon csalt ki pénzt: kölcsönöket kért, visszalopta a tőle vett autókat és ismét értékesítette azokat, vagy éppen jó állapotúnak tűnő kocsit adott el, ami valójában roncsautó volt – írja a Ripost.
Ez utóbbi történt Horváth-Farkas Tímeával is, aki még 2018-ban vett autót az énekestől. A nő most a Mokka hétfő reggeli adásában számolt be a kálváriájáról.
„Dávid mondta, hogy mehetek hozzá, megnézhetem az autót, de mivel az nem felelt meg az elvárásaimnak, felajánlotta, hogy külföldről behoz nekem egy másik autót. Mi kiválasztottunk egyet, hétszázezer forint foglalót otthagytunk neki”
– mondta el az asszony, akinek akkor az énekes azt állította, hogy a kocsi tökéletes műszaki állapotban van.
Az adásvételi szerződésről azt állította, bekérte a Kormányhivatal, ezért majd postán küldi a nőnek, aki jóhiszeműen belement ebbe. Csakhogy, amikor megérkezett az adásvételi szerződés, kiderült, hogy a nő neve alá lett hamisítva, ráadásul a házas nevét írta oda valaki, pedig akkor még nem is ment férjhez, és a szerződést vissza is dátumozták.
Ráadásul Tímea várandósan balesetezett is az autóval, amiért az énekest teszi felelőssé.
„Dávid tudta, hogy állapotos vagyok. Reggel mentem dolgozni, és nagyon szerencsém volt, mert pont harmincas övezetbe kanyarodtam be. A kanyarban az autó egyszer csak kiírta, hogy ellenőrizzem a féket. A következő pillanatban leblokkolta a kormányt az autó, felszaladtam vele a járdára, és onnantól nem indult el többé a kocsi. Szerencsére nekem és a babának nem esett bajunk. Felhívtam Dávidot, aki minden héten azt ígérte, hogy visszaadja a pénzemet”
– árulta el a nő.
Hamarosan kiderült számára, hogy nagyon rossz üzletet kötött.
„A szegedi autószalonban, ahova bevizsgáltatni vittük az autót, kiderült, hogy az autó nem ér semmit. Több részletből volt a kipufogó összehegesztve, a kocsiról pergett le a festék mosás közben, azt mondták a szakemberek, hogy ez az autó korábban totálkárosra volt törve. Lényegében ez a kocsi úgy lett összedobálva, még a csavarok sem voltak a helyén.”
Az asszony számára az okozna megnyugvást, ha Dávid megbűnhődne azért, amiket tett, mert szerinte az énekes emberéleteket tett tönkre. Az énekes az ügyvédje által azt üzente a Mokkának, hogy nem szeretne nyilatkozni.
Bulvár-celeb
- Eltemették Szuna Rolandot, a brutális motorbalesetben meghalt válogatott jégkorongozót
- A mesterséges intelligencia szerint ezzel a szöveggel kell szakítani sms-ben
- Valami nagy baj van: elvitte a rendőrség Noszály Sándort
- Mikes Anna és Krausz Gábor elmondták, mit gondolnak arról, hogy vesztettek
- Elképesztő pálfordulás: hét hónapja csak húson él ez a lány, meg is lett az eredménye