Hírek

2004.10.13. 07:57

Ismét eladták gyerekeiket

Emberkereskedelem miatt büntetőeljárás indult egy házaspár ellen Budapesten, mert két gyermeküket eladták.

Nagy E. D.

A négyéves Ádám egymillió forintért került új szüleihez. A kétéves Tamásért egy használt autót és készpénzt fizetett ugyanaz a család. A rendőrség az eladó és a vevő szülők ellen is eljárást indított, az ügyészség tegnap kapta meg a nyomozóhatóság vádemelési javaslatát.
Lapunk úgy tudja, V. Éva, a gyermekek édesanyja ellen jelenleg is folyik egy per a bíróságon, szintén emberkereskedelem miatt. Akkor Terry Blacknek, az ismert előadóművésznek akarta eladni gyermekét. Hasonlóan a mostani esethez, a kisfiút nyílt örökbefogadással adta át. Igaz, akkor ellenszolgáltatást nem kapott a gyermekért.
V. Évának hat gyermeke van, közülük Tamás (4), Ádám (2) és az előadóművészhez került Danika (3) édestestvérek. Ma már csak egy kislány él az asszonnyal. Ketten apjuknál, egy pedig nevelőotthonban nevelkedik. A rendőrség a két kisfiú, Tamás és Ádám eladásánál megállapította, hogy a szülők anyagi haszonszerzés miatt bocsátották áruba gyermekeiket. Ezt a nyomozók a személyi bizonyítékok mellett szakértői vizsgálatokkal is alátámasztják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!