Keresett kifejezés

Nem csak Fortunában bízik a Black Jack

Áprilisban jelent meg a modern rockot játszó tatabányai Black Jack második albuma, A szerencse forgandó címmel. Az elődjéhez hasonlóan hat saját dalt és hat feldolgozást rejtő korongon egy jóval súlyosabb hangzású zenekar hallható. A változásról, a zenekari tervekről és sok egyéb másról beszélgettünk a zenekar két húrjátékosával, a gitáros Kristóf Milánnal és a basszusgitáros Kerekes Lacival.

Sziget: Cirkuszt és négynegyedet a népnek!

Fiatalságkultusz van. Tehát ha rögzítem, hogy az első Sziget óta pár év kihagyást leszámítva (még az ezredforduló környékén sokalltam be) az összes „együttlétre” kikeveredtem, az elvileg inkább hat szánalmasnak, mint dicsekvésre méltónak.

Frank London: a klezmer a nyitottság maga

Szinte lehetetlen feladat megszámolni, hányadik magyarországi koncertjét adta a Klezmatics hétfőn a Sziget fesztiválon a világzenei színpadon. Frank London, az amerikai klezmer csapat alapítója a fellépés előtt az MTI-nek azt mondta, a klezmer maga a nyitottság. 

Hamarosan kiengedik a kórházból Macklemore-t

Óriásit bulizott a Szigeten a rapper, utána sajnos a kórházban kötött ki. Szerencsére nincs komoly baja, nemsokára újra bulizhat. Úgy tűnik azonban, hogy mostanában rájár a rúd, nemrég autóbalesete volt, jól teszi, ha vigyáz magára.

Varázslatos francia szigetek

Tudta, hogy francia szigeteket a Karib-térségtől egészen az Indiai-óceánig találhatunk? Ismerje meg a legvarázslatosabb nyaralóhelyeket!

Repülő Pinkkel, dübörgő partikkal indul a 25. Sziget

A jubileumi fesztiválra csaknem félmillió embert várnak. Egy hét alatt a koncertek mellett cirkusz, színház, mozi is lesz. A Szigeten a látvány is magáért beszél majd: 45 km fényfüzér, 600 lampion, és több mint 100 műalkotás színesíti a fesztivált.

1

Legolvasottabb

1
Kis híján két áldozata lett a tatai, halálos gyalogosgázolásnak – Friss infók
2
Halálos gázolás történt Tata legforgalmasabb zebrájánál – Helyszíni fotók
3
Súlyos baleset: akkora erővel csapódott be a kamion, hogy kirepült a buszból a sofőr
4
Halálos baleset Agostyán és Tardos között
5
Tatabányai kettős gyilkosság: beismerte szörnyű tettét a 15 éves fiú – Videó, fotó!
Kritika
K. D.
Valerian és az ezer bolygó városa – Kritika
fejlesztés / 1 órája
Hatmilliárdból újul meg a tatabányai kórház és az Árpád Gimnázium
Nagyszabású fejlesztések kezdődnek az Árpád Gimnáziumban és a Szent Borbála Kórházban. A részletekről Schmidt Csaba polgármesterrel beszélgettünk.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zsebő Károly életének 75. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 22-én, kedden 12 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
sziréna / 2 órája
Sok látnivaló volt az idei Kéklámpás Napon – Galéria!
Wágner Zsanett
gondoskodás / 2 órája
Kutyus cucliztatja a bárányt
koncert / 4 órája
Robbie Williams jövő szerdán a Groupama Arénában
hagyományokban gazdag / 5 órája
Száztíz program a II. Bőköz Fesztiválon
Szurguti késelés / 5 órája
Több járókelőt megkéselt egy férfi egy oroszországi városban, lelőtték
autósok / 6 órája
Így dugult be Tata délelőtt a triatlonverseny miatt, és délután megint be fog! – Videó
kemma.hu