paktum

2017.09.07. 13:07

Munkahelyeket teremtenének a kisbéri járásban

A foglalkoztatási paktum a hátrányos helyzetű és a megváltozott munkaképességű álláskeresőknek is nagy segítséget jelenthet.

N. T.

Alakuló ülését tartott a Kisbér Járási Foglalkoztatási Paktum a városháza dísztermében. Kisbér konzorciumi partnerével, a Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatallal helyi foglalkoztatási együttműködést valósít meg a kisbéri járásban, a munkaerő-kereslet és -kínálat összehangolása érdekében. Az eseményen jelen volt dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Sinkovicz Zoltán polgármester, dr. Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és a környező települések vezetői.

Dr. Kancz Csaba megnyitó beszédében elmondta, hogy fontos együttműködésről van most szó.

– Ezzel a paktummal segítő kezet nyújtunk, hiszen a 86 millió forintos támogatás nagy része a járás hátrányos helyzetű és megváltozott munkaképességű álláskeresőinek képzését segíti – emelte ki a kormánymegbízott.

Popovics György hangsúlyozta beszédében, hogy az elmúlt időszakban jelentős fejlődés valósult meg munkahelyteremtés területen,

azonban ezzel a megállapodással még jobban felzárkózhat Kisbér és környéke a megyéhez.

– A megyei önkormányzat célja, hogy a hátrányos helyzetű munkanélküliek visszakerüljenek a munka világába és gondoskodni tudjanak családjaikról – emelte ki a megyei közgyűlés elnöke.

Sinkovicz Zoltán elmondta, hogy ez egy hatalmas lehetőség Kisbérnek és a környező településeknek.

– Jövőbe mutató kezdeményezés ez, melynek célja a hosszú távú munkalehetőség biztosítása – emelte ki a polgármester.

Dr. Szerencsés László arról szólt, hogy a kamara szívesen vesz részt a megye és Kisbér foglalkoztatási paktum munkájában, a munkafolyamatok kidolgozásában, figyelemfelkeltő előadásokkal és partnerségi kapcsolatok építésével. A résztvevők egyhangúlag elfogadták és aláírták a Kisbér Járási Foglalkoztatási Paktum együttműködési megállapodását, valamint az ügyrendi és a működési szabályzatát is, a rendezvényen emellett megtárgyalták a foglalkoztatási stratégiát és az akcióterv első verzióját is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!