24 Óra

2017.12.23. 08:10

Élelmiszert vittek Bakonyaljára

Minden hónapban kapnak adományt a rászoruló családok.

Nagy T.

A karácsony előtti napokban – a kisbéri járásban élő – 52 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult család gyerekei részesülnek azokból a tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokból, amelyeket a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében osztanak ki.

Bakonysárkányban a könyvtár épületében szerdán sajtótájékoztatóval egybekötött élelmiszercsomag-osztást tartottak, ahol öt család vette át az adományt, amely elsősorban tartós élelmiszereket tartalmazott, azonban némi édesség is kapott benne helyet. Az eseményen jelen volt Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Süttő Erika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének igazgatója és Ősz Ferenc polgármester.

Czunyiné dr. Bertalan Judit elmondta, hogy ez nem egy egyszeri karácsonyi program, hanem a 2018-as évben is folytatódik, hiszen minden hónapban juttatnak élelmiszeradományt a rászoruló családoknak. Az RSZTOP az Európai Unió és a magyar kormány finanszírozásával valósul meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!