Kosárlabda

2022.12.09. 20:57

Oroszlánt idomított az ellenfél: sima vereséget szenvedett az OSE Lions

Elsősorban a gyenge dobóforma okozta a Lions vesztét Kecskeméten.

Kun Attila

Az MVM-OSE Lions (piros-fehérben) kikapott Kecskeméten

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Az oroszlányi csapat a kilencedik, a házigazda Kecskemét a hetedik helyről várta a mérkőzést, mégpedig ellenkező előjelekkel: a hazaiak az előző két bajnokijukat megnyerték, a Lions viszont az előző kettőt elveszítette. Az MVM-OSE Lions kezdte jobban az összecsapást, három perc után hat ponttal vezetett. A hazaiak azonban ledolgozták a hátrányukat, így az első negyed után döntetlen volt az állás.

A kecskemétiek a második negyed közepétől ragadták magukhoz végleg az irányítást, a kitűnően játszó Townes vezetésével folyamatosan növelték előnyüket, amelyet végig meg is őriztek. Bár a Lions többször is fel tudott zárkózni, a gyenge dobóteljesítmény miatt nem tudott fordítani. A zsinórban harmadszor veszítő Oroszlány maradt a kilencedik helyen.

Kosárlabda, NB I. A, férfi, alapszakasz, 11. forduló

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–MVM-OSE Lions 89-76 (21-21, 27-16, 16-22, 25-17)
Kecskemét, vezette: Kapitány G., Goda L., Nyilas I.
MVM-OSE Lions: Ruják 10/6, Dimitrijevics 19/3, Carev 8, Calloway 5, Krestinin 9. Csere: Barnjak 8/3, Dorogi 2, Illés 13/9, Mucza, Werner, Szabadfi 2. Vezetőedző: Simon Petrov.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 4-10, 9. p.: 16-14, 12. p.: 26-21, 15. p.: 31-31, 16. p.: 37-31, 19. p.: 48-37, 26. p.: 55-51, 29. p.: 64-57, 34. p.: 74-61, 36. p.: 74-68, 38. p.: 83-68.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában