Takarékosság

2021.02.02. 07:30

Hol szökik a hő?

A legnagyobb hőveszteséget okozó helyen érdemes először beavatkozni, amit szakemberek hőkamerával könnyen megtalálhatnak.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Mindent megtett, hogy csökkentse a fűtésszámlát, de az idei fűtésszezonban is úgy érzi, hogy sokszor csak az utcát fűti? – kérdezi legutóbbi számában a Lakáskultúra magazin nyomán a Vasárnap Reggel.

Léteznek egyszerű szigetelési eljárások, melyekkel ezeket a problémákat könnyedén megoldhatja.

Készüljön fel már most a teendőkre, hogy tavasszal, nyáron célirányosan tudjon szakembert keresni, és jövőre spórolhasson a fűtésen!

Az ablakok szigetelése

Az egyik legelterjedtebb eljárás a svéd nútmódszer, amely valójában egy bemarásos technológiát használó, a fa ablakkeretbe illesztett szilikonszigetelést jelent. Kétségtelen, hogy kétszer annyiba kerül, mint a régi ragasztószalagos változat, de élettartama akár ötszöröse is lehet, és a szigetelési hatékonysága sokkal magasabb. Másik nagy előnye, hogy míg a szigetelő habszivacs csíkok csak 2-3 méretben kaphatók, a nútmaró technikánál az ablak réséhez illő, pontosan lemért szigetelőanyagot használnak.

A technológiát gerébtokos ablakoknál érdemes alkalmazni; a keretbe egy speciális maróeszköz segítségével vájatot vágnak, majd ebbe illesztik a szigetelőanyagot.

A maróeszköz végére minden esetben elszívót kötnek, vagyis a lehulló faforgácsokkal sem kell számolni. Egy átlagos lakás szigetelése 4-5 óra, egy nagyobb házé körülbelül egy napig tart. Aki elég ügyes, saját kezűleg is nekifoghat a munkának, de előtte mindenképpen érdemes néhány magyarázó videót végignézni az interneten.

A ház szigetelésének magunk is nekiállhatunk
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Termoüvegek

Egy átlagos családi ház hőveszteségének több mint 30 százalékát az ablakokon keresztül „megszökő” meleg okozza. Ha az ablakkereteket már szigetelte, érdemes az üvegekkel is foglalkozni, a hagyományos, régi egyrétegű darabokat cserélje le termoüvegre, azaz többrétegű hőszigetelt üvegre. Ez speciális, vékony, szinte láthatatlan fémbevonattal ellátott változat drágább ugyan, mint a hagyományos típus, de a többletköltség egyetlen fűtési szezon alatt megtérülhet.

Mindig az ablak, illetve a keret adottságait figyelembe véve válasszon üveget! A vásárlásnál fontos tudni, hogy minél kisebb a hőérték, annál jobb a hőszigetelés.

Ha az üveg szerkezetét levegő helyett gázzal töltik meg, ez az érték még alacsonyabb. Dupla ablakos megoldásnál mindenképpen tartsa szem előtt, hogy az ablakszerkezet belül legyen jobban légzáró, mivel az alacsony hőmérséklet miatt a külső ablaküvegen nagyobb a páralecsapódás veszélye.

Tudta?

Az ablakok paraméterei között egyébként megtalálható a hőátbocsátási összérték (Uw), illetve magának az üvegnek a hőáteresztése (Ug). Érdekes tény, hogy

minél nagyobb az üvegfelület, annál jobb a hőátbocsátási érték,

a legoptimálisabb értékkel pedig a fa-alumínium ablakok rendelkeznek.

Homlokzatszigetelés

A leggyakoribb az úgynevezett „vakolt” homlokzati hőszigetelő rendszerek alkalmazása. Első lépésként a hőszigetelő lapokat ragasztják a falazatra, dübelekkel rögzítik, majd felületerősítés gyanánt egy ragasztóba ágyazott üvegszövet réteg kerül a szigetelésre, amelyet egy vékony, színes réteggel vakolnak.

A hőszigetelés helye a falazat külső oldalán van, mivel a belső oldalra elhelyezett hőszigetelések hosszú távon károsítják a falakat:

nyáron extrém módon felforrósodnak, télen pedig teljesen átfagynak, ráadásul nagyon bonyolult és költséges megakadályozni a páralecsapódást (és az ezzel járó penészesedést) a hideg külső falakon a fűtési szezonban. Fontos, hogy ezeket a munkálatokat nem lehet 5 °C alatti hőmérsékleten végezni.

Mielőtt nekifogunk a munkának, készítsünk részletes költségkalkulációt
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Mennyibe kerül?

A szigetelés vastagságától és az alkalmazott anyagoktól függően egy átlagos homlokzati hőszigetelő rendszer ára, kb. 10 000 –15 000 Ft/m², munkadíjjal együtt. Lehetőleg ne a legolcsóbb anyagokat válassza, és ragaszkodjon a teljes rendszer beépítéséhez, mert csak így kap garanciát.

Mikor?

A ház hőszigetelését meleg időben nem ideális elvégezni, mert 30 °C felett az anyagok még a kötés előtt kiszáradnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!