hírek, képek, témák - Nyergesújfalu - Don Bosco Szalézi Társasága Irinyi
A nyergesi igazgatóhelyettes lett a szalézi tartományfőnök
| P. Ábrahám Béla szalézi szerzetest április 21-én iktatják be a Magyar Szalézi Tartomány élére.
Vidám ünnepség a Don Boscóban
| A névadó Bosco Szent Jánosra emlékeztek a nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskolában.
Elindult a XIII. Sajtó és Tanulás
A tatai Eötvös József, a tatabányai Árpád és Bárdos László Gimnáziumok mellett a nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskola diákjai ismerkedhetnek meg az újságírás alapjaival.
Kétezer kilométer a történelmi Magyarországon
| Huszonnégy nyergesújfalui diák látogathatott el a történelmi Magyarország területeire. A négynapos, kétezer kilométeres túrát a Határtalanul elnevezésű pályázaton nyerték a Szalézi-Irinyi iskola tanulói.
Tőlünk hangos az iskola
Évek óta tervezgettük, és az idén végre tőlünk hangos az iskola!
Szinfo: ifjú számítógépguruk versenye
| Másodszor rendezte meg a nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskola a Szinfo-t, azaz a Szalézi-Irinyi Középiskola Informatika versenyt.
Születésnap a Szalézi-Irinyi Középiskolában
| A nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskola az idén ünnepli létrejöttének 90. évfordulóját.
Teaház és fergeteges buli
| A nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskolában már egy héttel a gólyák bálja előtt lázban égett az iskola, mivel új ötlettel állt elő a diákönkormányzat.
Szalézi – Irinyi Középiskola: ahol öröm tanulni
| Iskolánkat a Don Bosco Szalézi Társasága (római katolikus szerzetesrend) alapította 1915-ben. Nyergesújfalu központjában található, közvetlenül a templom, a polgármesteri hivatal és a zeneiskola szomszédságában.
Képgalériák - Nyergesújfalu - Don Bosco Szalézi Társasága Irinyi
-
Nyergesújfalu: Don Bosco Nap
2012. január 28. (szombat)
Témák - Nyergesújfalu - Don Bosco Szalézi Társasága Irinyi
-
Tatabánya - Bárdos László Gimnázium
Hírek, tudósítások, képek a tatabányai Bárdos László Gimnázium rendezvényeiről, programjairól, diákéletéről
-
Egyházi élet, vallás
Hírek, tudósítások, interjúk, képek egyházi életről, vallásról
-
Tata - Eötvös József Gimnázium
Hírek, tudósítások, képek a tatai Eötvös József Gimnázium rendezvényeiről, programjairól, diákéletéről
-
Tehetséges gyerekek
Hírek, tudósítások, képek tehetséges gyerekekről, versenyeikről
-
Tatabánya - Árpád Gimnázium
Hírek, tudósítások, képek a tatabányai Árpád Gimnázium rendezvényeiről, programjairól, diákéletéről
-
Nyergesújfalu - Don Bosco Szalézi Társasága Irinyi
A nyergesújfalui Don Bosco Szalézi Társasága Irinyi János Gimnáziuma és Vegyipari Műszaki Szakközépiskolájával kapcsolatos cikkek
Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Mellékkereset, akár euróban is! Adminisztrációs, értékesítő, terjesztői munkafeladatok....
- Nemzetközi fuvarozó cég gyakorlott gépkocsivezetőt keres 24 t-s nyerges autóra, Tatabánya...
- Az ácsi elágazásban lévő autópálya benzinkútra munkájára igényes, gyakorlott, referenciával...
- Komárnói irodánkba kollégákat keresünk telemarketinges munkakörbe! Fizetés: fix+jutalék....






