hírek, képek, témák - FC Tatabánya
Balszerencsés vereség a nyitányon
| A 90. percben szerzett góllal legyőzte a Kozármisleny az FC Tatabánya legénységét a tavaszi szezon első fordulójában.
Három pontért utazik Baranyába az FC Tatabánya
| Az FC Tatabánya együttese szombaton nekivág a tavaszi szezon pontvadászatának. P. Nagy László vezetőedző tanítványai Kozármislenyben próbálnak szerencsét. A meccs 14.30 órakor kezdődik.
Premier előtti duplázás
| A jövő héten rajtoló pontvadászat előtt két tesztmeccset is játszott szombaton az FC Tatabánya legénysége. A Sárisáp és a Cegléd felett is 3-1 arányban kerekedtek felül a kék-fehérek.
Dupla bajnoki főpróba vár a kék-fehérekre
| Szombaton két előkészületi mérkőzésen is összecsap egy-egy riválissal az FC Tatabánya csapata, melyek már a bajnoki főpróbának számítanak, hiszen március hatodikán a Kozármisleny ellen kezdik a tavaszi pontvadászatot.
Háromgólos vereséget szenvedett a Tatabánya
| A szombati edzőmérkőzésen nem tudtak gólt szerezni a kék-fehérek a Nyitra ellen idegenben.
Nagy falat volt a Kecskédnek a Bányász
| A megyei I. osztályban szereplő Kecskéd gárdájával játszottak edzőmérkőzést az NB II-es szezonra készülő kék-fehérek. A bajnokság március hatodikán rajtol.
A Kecskéd ellen lép pályára az FC Tatabánya a szerdai edzőmeccsen
| Szerdán 18 órától megyei első osztályú csapattal, a Kecskéddel játszik edzőmeccset a labdarúgó NB II. tavaszi küzdelmeire készülő FC Tatabánya.
Hétszer vette be ellenfele hálóját az FC Tatabánya
| Az NB II-es bajnokság tavaszi folytatására készülő FC Tatabánya 7-3-ra legyőzte az Újlengyel együttesét a szombati edzőmérkőzésen.
Újabb edzőmeccset játszik az FC Tatabánya
| A labdarúgó NB II. Nyugati csoportjának tavaszi folytatására készülő FC Tatabánya legénysége szombaton 11 órától a megyei I. osztályú Újlengyel csapatát látja vendégül edzőmeccsen
Mátyus gólja döntött Vácon
| Az NB II. Keleti csoportjában szereplő Vác otthonában vendégeskedtek a velük azonos osztályban focizó kék-fehérek. A előkészületi mérkőzést nyugatiak, azaz az FC Tatabánya nyerte 1-0-ra.
Képgalériák - FC Tatabánya
-
Tatabánya - Az FC Tatabánya FC a labdarúgó NB II. tavaszi szezonjára készül
2010. március 2. (kedd)
-
Tatabánya - FC Tatabánya-Cegléd labdarúgó mérkőzés
2010. március 1. (hétfő)
-
Tatabánya - FC Tatabánya - Újlengyel (7-3) előkészületi mérkőzés
2010. február 15. (hétfő)
-
Tatabánya - Centenáriumi focitorna a Földi Imre sportcsarnokban
2010. január 17. (vasárnap)
-
Tatabánya - Családi nap az FC Tatabányával
2009. december 1. (kedd)
Témák - FC Tatabánya
-
Labdarúgás
Hírek, képek labdarúgásról
-
FC Tatabánya
Az FC Tatabánya labdarúgócsapatával foglalkozó írások, hírek, tudósítások, képek
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
LADIK: itt a harmadik forduló | Íme a Ladik-plakátok | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Moziműsor | Kemmablogja | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak! | Újdonság - Képes köszöntő | Miss Középiskola | Ünnepváró
Róluk írtunk legtöbbet
Bálint Gabriella | Bastrnák Tibor | Bencsik János | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Gorgosilits Fábián | Dr. Völner Pál | Glász Gábor | Keleti György | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Marosi László | Meggyes Tamás | Michl József | Rajnai Gábor | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tatai-Tóth András | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Napi horoszkóp
-
Feladatait könnyűszerrel megoldja, vegye könnyedén a mai napot. Barátaival töltse szabadidejét, üljenek be egy kellemes helyre beszélgetni.
-
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
-
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
-
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
-
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
-
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
-
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
-
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
-
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
-
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
-
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
-
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
- Rekordsebességgel mértek be egy Mercedest
- Nem vette, vitte a virágot
- Fontos műszereket vásárolt a kórház
- Mindig aktuális téma: egészség és divat harmóniája
- Eltüzelték a MÁV vagyonát
- Vigyázzon! Máshogy járnak a vonatok
- Biztosan jutott tovább az MKB Veszprém
- Jóárasított megelőzés a kislányoknak
- Tavasszal előbújó szeplők és májfoltok
- Első kézből: így él Tóásó a bolíviai börtönben
- Tőből letépte a foxi lábát - mi van, ha egy gyerek nyúl oda?
- A legmelegebb órákban maximum négy fok lesz
- Kereskedelmi cég új projektjéhez bővíti tatabányai képviseletét és keres 2 fő középvezetőt és 8...
- 3 fő agilis, érettségizett kollégát keresünk pénzügyi, értékesítési területre, átképzéssel. Tel.:...
- Tatabányán virágkötőt felveszünk. 06-30/640-9406.
- Tatabánya-Óváros (Galambász horgásztóra) könnyű fizikai munkára, megbízható nyugdíjast keresünk....

