hírek, képek, témák - Dorog
Ingyenes továbbképzés az IPOSZ-szervezésében
| A mikro- és kisvállalkozások alkalmazásban álló tulajdonosai, illetve munkavállalói vehetnek részt azon továbbképzésen, amely megszervezéséhez pályázaton nyert el támogatást az Ipartestületek Országos Szövetsége – kaptuk a hírt a szövetség, illetve a Dorogi Ipartestület elnökétől, Szűcs Györgytől.
Mit csináljon nyáron a gyerek?
A nyári szünet komoly fejtörést okozhat a családoknak. Hová menjen, mit csináljon a gyerek több mint két hónapon át? Néhány településen megkérdeztük, hogy miként segítenek ebben.
Hatalmas balhé az NB III-as megyei rangadó után
| Szombaton délután összecsaptak egymással a Sárisáp-TASK és a Dorogi FC csapatai, majd a lefújás után a szurkolók is. Az utóbbi ütközet azért alakult ki, mert az egyik drukker lefejelte Csirinyi Zsoltot, a vendégek védőjét, akinek két helyen eltörött az orrcsontja - tudtuk meg Miskei Attilától, a vendégek vezetőedzőjétől.
Megyei rangadót játszanak az NB III-ban
| A Sáriásáp-TASK szombaton 15 órától a Dorogi FC csapatát látja vendégül a labdarúgó NB III-ban.
Újabb kilenc cég fejezte be működését
| A kilenc cég közül, amely ellen felszámolási, végelszámolási eljárás indult, négy tatabányai.
Öt gólt rúgtak a komáromi lányok a listavezetőnek
| A Fejér megyei regionális bajnokság rangadóján a Komáromi Fortuna SE magabiztosan győzte le az éllovas Környe SE csapatát.
Egyre nő a kórusok száma
Térségi kórusfesztivált tartottak az Éneklő ifjúság sorozat keretében, a helyszín az esztergomi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola díszterme volt.
Benedek Endre bányakapitányra emlékeztek
| Barlangkutatók és bányászok közös megemlékezést tartottak Dorogon, a József Attila Művelődési Házban. Az összejövetel apropója Benedek Endre bányafőmérnök-barlangkutató (1912-1987) születésének 100. évfordulója volt.
Narancssárga riasztás az erős szél miatt
A szombatra várható erős, viharos szél miatt kilenc megyére, köztük Komárom-Esztergomra is másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat
Tizennégy gólt rúgtak Kajászón a komáromi lányok
| A Komáromi Fortuna SE női labdarúgócsapata 14-0-ra győzött Kajászón. A Környe SE és a Tatabányai Amazonok SE mérkőzése elmaradt.
Jó tudni
A településről

-----------------------------------------------------------
Dorog
A dorogi kistérség központja
Irányítószám 2510
Körzethívószám 33
Lakosság: 12156
-----------------------------------------------------------
Polgármesteri hivatal:
Bécsi út 71., tel./fax: 33/431-299, e-mail: varoshaza@dorog.hu
-----------------------------------------------------------
Polgármester: Dr. Tittmann János MSZP
Képviselő-testület:
Jászberényi Károly Baráti Egyesület
Molnár Albert Dorogi Vállalkozók Egyesülete-MSZP
Bokros László FÜGGETLEN
Dankó József Baráti Egyesület
Merényi Tamás FIDESZ
Deák Ferenc FÜGGETLEN
Dr. Kövecs Károly FÜGGETLEN
Béres Tiborné MSZP
Polonyi Zsolt JOBBIK
Karcz Jenő MSZP
Németh János MSZP
Hivatalok, intézmények
-----------------------------------------------------------
Egészségügy
-----------------------------------------------------------
Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi rendelő, Kossuth Lajos u. 6., tel.:33/513-141, fax: 33/513-149, honlap: www.sztborbala.hu, e-mail: titkarsag@sztborbala.hu
Szakrendelő: Mária utca 20., tel.: 33/512-740
-----------------------------------------------------------
Kulturális intézmények
-----------------------------------------------------------
József Attila Művelődési Ház, Otthon tér 1., tel.: 33/521-000, fax: 33/521-100, honlap: www.munkastthon.hu, e-mail: dorogikultura@vnet.hu
Arany János Városi Könyvtár, Bécsi út 42., tel.: 33/509-640, 33/509-630, fax: 509-631, honlap: www.dorogikonyvtar.emagyarorszag.hu, e-mail: info@dorogikonyvtar.hu
-----------------------------------------------------------
Ügyintézés:
-----------------------------------------------------------
Földhivatal: Hantken Miksa u.9., tel.: 33/509-761, 33/509-770, fax: 33/509-760
ÁNTSZ: Hantken Miksa u. 8. (Intézmények Háza), tel.: 33/503-285, 33/503-286, e-mail: titkarsag.dorog@komarom.antsz.hu
Munkaügyi központ: Kálvária u. 8., 33/431-448, 33/441-565, 33/441-801
Mentőállomás: Kossuth Lajos u. 6., tel: 104, 33/431-004
Rendőrkapitányság: Bécsi út 40., tel: 107, 33/512-777
Képgalériák - Dorog
-
Dorog: lángolt az avar
2012. március 6. (kedd)
-
Kemma-lány - Gábor Rita
2012. január 16. (hétfő)
-
Szilveszterkor kóboroltak el
2012. január 3. (kedd)
-
Gazdára várva, avagy kutyák a Tappancs Állatotthonban
2011. november 28. (hétfő)
-
Dorog - Dorogi FC - Sárisáp-TASK (1-1) labdarúgó-mérkőzés az NB III-ban
2011. október 30. (vasárnap)
Témák - Dorog
- Hírkereső küldés
-
Retró
Aríhv fotók, érdekes felvételek a múlt századból.
-
Baleset
Hírek, tudósítások, képek balesetekről
-
FC Tatabánya
Az FC Tatabánya labdarúgócsapatával foglalkozó írások, hírek, tudósítások, képek
-
Autók, autósok
Autósokkal, autókkal, autógyárakkal foglalkozó hírek, tudósítások, képek
-
Labdarúgás
Hírek, képek labdarúgásról
-
Településeink
Komárom-Esztergom megye településeit bemutató képgalériák
Közélet
Kultúra
Sport
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Mellékkereset, akár euróban is! Adminisztrációs, értékesítő, terjesztői munkafeladatok....
- Nemzetközi fuvarozó cég gyakorlott gépkocsivezetőt keres 24 t-s nyerges autóra, Tatabánya...
- Az ácsi elágazásban lévő autópálya benzinkútra munkájára igényes, gyakorlott, referenciával...
- Komárnói irodánkba kollégákat keresünk telemarketinges munkakörbe! Fizetés: fix+jutalék....






