hírek, képek, témák - Komárom - Tata és környéke
Eötvös-nap: ahol a tudomány és a kultúra is labdába rúgott
Nehéz dolga volt annak, aki minden programon részt akart venni a pénteki Eötvös-napon, de ez nem is baj.
Még a szovjet katonákat is bevetették 1987 telén
Híradók, újságcikkek, hivatalok emlegették úgy a most hétvégére beígért kemény hideget és nagy havat, mint amilyen huszonöt éve nem volt. No de milyen is volt 1987. januárja Komárom-Esztergom megyében? Megnéztük a Dolgozók Lapja korabeli számait.
Katonai tiszteletadással búcsúznak Rózsavölgyi Istvántól
| Február 16-án 13 órától a tatai Kapucinus Templomban vesznek végső búcsút Rózsavölgyi Istvántól, hétszeres világcsúcstartótól, olimpiai bronzérmes középtávfutótól.
Belmondo: posztmodern operettben is megmutatnák, mit tudnak
| Nem csak koncert-, hanem médiaturnék is vannak a világon. Jól tudja ezt a Belmondo zenekar is, amelynek két tagja, Czutor Zoli és Reggel Feri az országos körút hatodik napján válaszolt kérdéseinkre.
Eötvös-nap a tudomány, a sport, a szellem jegyében
Pénteken rendezik meg a már hagyományos Eötvös-napot a tatai tó fölé magasodó patinás gimnáziumban, de a hagyományoktól eltérően az idén nem a puszta szórakozásé lesz a főszerep ezen a diáknapon.
Húsz góllal volt jobb a Veszprém
| Szerda délután Magyar Kupa negyeddöntő kézilabda mérkőzést játszott a világsztárokkal felálló MKB Veszprém és a Tatai HAC csapata. A veszprémiek magabiztos 44-24-es győzelmet arattak. Ennek elelnére a meccs legtöbb gólját a hazai Kiss Ádám (képünkön) szerezte
Továbbra is dolgoznak a gépek a tóban
| Az Öreg-tó Által-ér milliárdos rehabilitációs projekt részeként a tatai tófarokban szerdán bejáráson vett részt Michl József, az Által-Ér Szövetség elnöke, valamint Kránerné Kozicz Marianna, a vízügyi igazgatóság tatai szakaszmérnökségének projektmenedzsere is.
Aranyérmes a tatai Kun Anna
| A tatai Kun Anna valamennyi mérkőzését megnyerve szerezte meg az aranyérmet a Pozsonyban rendezett Kadett Európai Vívó Körversenyen.
Útinform - friss közlekedési információk
Komárom-Esztergom megye főútjain száraz a burkolat.
Szerdán THAC-Veszprém összecsapás
Már egy hónapja tudott, hogy a Tatai HAC belehúzott a Magyar Kupa sorsolása során, hiszen a bakonyi sztárcsapat ellen szinte teljesen esélytelen a továbbjutásra.
Képgalériák - Komárom - Tata és környéke
-
Az Eötvös-nap képekben
2012. február 4. (szombat)
-
Pénteki buli a Light Centerben (02.03.)
2012. február 4. (szombat)
-
Pénteki buli a Pikantóban (02.03.)
2012. február 4. (szombat)
-
Pénteki buli a Pletycafesecben (02.03.)
2012. február 4. (szombat)
-
THAC-MKB Veszprém kézilabda meccs (24-44)
2012. február 1. (szerda)
Témák - Komárom - Tata és környéke
-
Kézilabda
Hírek, tudósítások, képek kézilabdáról
-
Atlétika
Hírek, tudósítások, képek atlétikáról
-
Településeink
Komárom-Esztergom megye településeit bemutató képgalériák
-
Cselgáncs
Hírek, tudósítások, képek cselgáncsról, cselgáncsozókról
-
Óvodák, óvodások
Hírek, tudósítások, képek, óvodákról, óvodásokról
-
Baleset
Hírek, tudósítások, képek balesetekről
-
Korcsolya, görkorcsolya
Hírek, tudósítások, képek korcsolyáról, görkorcsolyáról
-
Tatai HAC
Hírek, tudósítások, fotók a Tatai HAC kézilabdacsapatáról
-
Tata - Eötvös József Gimnázium
Hírek, tudósítások, képek a tatai Eötvös József Gimnázium rendezvényeiről, programjairól, diákéletéről
Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Ingyenesen segítünk eladni ingatlanjait! Hívjon bizalommal. 06-70/206-5586.
- Eladó a Napsugár lkp-ban 89 nm-es lakás mélygarázzsal. 06-20/388-1984.
- Kertvárosban 3 szobás ház áron alul eladó, 11 M. 70/409-8943, 70/206-5586.
- Felsőgallán 140 nm felújított családi ház 2 beállós garázzsal, kerttel eladó. 1,5 szobás...






