hírek, képek, témák - Komárom - Kisbér és környéke
Egyre több az influenzaszerű megbetegedés
| Még nem tört ki hazánkban az influenzajárvány. A jelenlegi helyzetről Hollósiné dr. Szentesi Zsuzsanna megyei tiszti főorvost kérdeztük.
Apjánál se volt maradása, az utcán kötött ki
Nem volt hová mennie annak a 26 éves tatai férfinak, akit január 20-án a kisbéri rendőrök helyeztek biztonságba a hideg időre való tekintettel. Családi veszekedéseket követően lett hajléktalan.
Egy parkoló kocsiban drogoztak a fiatalok
| Egy parkoló kocsiban ült az a három fiatal, akiket vasárnap hajnalban kábítószer fogyasztása miatt kaptak el a rendőrök Kisbéren.
Rédéről a börtönbe ment
| A bíróság adott ki elfogatóparancsot az ellen a 29 éves férfi ellen, akit szombaton találtak meg a rendőrök rédei lakásán.
Korszerűsítik és fel is újítják a sportcsarnokot
| Az önkormányzat még tavaly nyújtotta be pályázatát a Belügyminisztériumhoz, hogy állami támogatást kapjanak az „Iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás” program keretében a városi sportcsarnok korszerűsítésére és felújítására.
Garázda fiatalokat kaptak el a rendőrök
A három kisbéri fiatal nem tudta megmondani, miért randalíroztak a Komárom-Esztergom megyei városban.
Megmentették a kisbéri férfit
A komáromi vasúti pályaudvaron találtak rá a járőrök arra a 46 éves kisbéri férfira, aki több napja tartózkodott kint a hidegben, nem volt hová mennie. Kihűlt volna, ha nem segítenek rajta.
A járási hivatalok, kirendeltségek félfogadási rendje
Ügyfélbarát ügyintézéssel, szolgáltatással várják megyeszerte szűkebb hazánk állampolgárait.
Horváth Borbála: Nem baj az, hogy cigánynak születtem
A kisbéri Horváth Borbála nem tartja magát költőnek. Nem is az. Ennek ellenére amit papírra vet, az sokkal több a szikár betűk halmazánál. Érzelemgazdag gondolatainál sokkal figyelemre méltóbb életszemlélete, amit többnyire rímekbe szedve rögzít vonalas vagy négyzetrácsos füzeteiben, olykor prózaként.
Azonnal lebukott a trükkös tolvaj
| Gáz- és villanyóra-leolvasónak adta ki magát egy 20 éves, kisbéri nő .
Képgalériák - Komárom - Kisbér és környéke
-
Bőhm Nikolett
2013. május 8. (szerda)
-
Labdarúgás: Vértesi Erőmű-Bakonyszombathely (0-2)
2013. április 9. (kedd)
-
Labdarúgás: Kecskéd-Ete 1-0
2013. március 13. (szerda)
-
Disznót vágtak az etei focisták
2013. március 1. (péntek)
-
Franciaországból érkezett a tűzoltóautó Császárra
2013. február 6. (szerda)
Témák - Komárom - Kisbér és környéke
-
Grundfos-Tatabánya KC
Hírek, tudósítások, képek a Grundfos-Tatabánya KC csapatáról
-
Óvodák, óvodások
Hírek, tudósítások, képek, óvodákról, óvodásokról
-
Baleset
Hírek, tudósítások, képek balesetekről
-
Autók, autósok
Autósokkal, autókkal, autógyárakkal foglalkozó hírek, tudósítások, képek
-
Településeink
Komárom-Esztergom megye településeit bemutató képgalériák
-
Kézilabda
Hírek, tudósítások, képek kézilabdáról
Kék hírek, bulvár
Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Március 15. úton 2. em-i, egyedi fűtéses, felújított lakás eladó, 6,2 M. 70/206-5586
- Újváros, Kós K. úton, tégla épületben 2.em-i, 2 szobás lakás eladó, 5 M. 70/206-5586
- Dózsakerti 2 szobás, 4. em-i lakás áron alul eladó, 4,2 M. 70/206-5586. Min. önerő!
- Bánhidán 2 szobás igényes lakás áron alul eladó, 5,5 M. 70/206-5586 www.full-home.hu






