Anyám tyúk, avagy az ember tragégia - A L’art Pour L’art Társulat előadása
Nem csalás, nem ámítás! A hír igaz! Persze nem csoda, hogy aki majd megtapasztalja, az rögtön elalél az elképedés okozta ámulattól! Hiszen egy oly nagymérvű, oly fenomenális, mit fenomenális, egyszerűen hiper-prokusszionális, vagy inkább csúcsrobosztus, de lehetne akár elementárisan fergettívnek is mondani, ha lennének ilyen kifejezések.
Látják!? Még a kifejezések is elveszítik értelmüket e páratlan esemény minősítésének kísérletében, leszámítva azt, ha már eleve sem volt semmi értelmük! És akkor még nem is beszéltünk azokról a jelentéshordozókról, amelyek nem itt, nem most és nem máshol fejtik ki hatásukat, hanem bárhol a világon, amerre csak szem ellát, fül elhall, orr elszagol, bőr elérez. vagy még ott sem.
Végre eljött a nagy nap, eljött a pillanat, amit mindenki várt! És persze mi itt most nem csak mindenkire gondolunk, hanem. na, de hagyjuk! Nem is kell ennél többet. legyen elég ennyi. Hiszen e példátlan esemény, példátlan lelemény mindannyiunké! Azoké, akik szintén ugyanígy, vagy máshogyan ugyan, de mégis nemkülönben.
Csillogjon fölöttünk a kultúra sziporkázóan fényes állócsillaga! Fürössze áldásos sugaraival a szellem tisztulásra vágyó értelemcsíráit, hogy újra és újra életre kapjon a művészet örökérvényű metaforái közt nyiladozva, vagy visszaélve a szavak egymás mellé rakásának korlátlan lehetőségével, hogy mást ne is említsünk, hanem pont ezt! S ha ennyi sem volt elég, akkor lehet újraolvasni!
Jó Szórakozást Kíván a L'art pour l'art Társulat az - Anyám Tyúk, avagy az ember tragédia Című - Új Színházi Estjének Megtekintésére Áhítozó Kedves Közönségének!
Helyszín, időpont:
- Közművelődés Háza, Tatabánya
- 2010. március 11. (csütörtök) 19:00
- Programkereső
- Filmkereső
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








