Áder a vízről beszélt a riói csúcson
Áder János köztársasági elnök szerint nemzetközi együttműködésre van szükség a vízpolitikában, mielőtt még ennek hiányára migrációs hullámok és a vízért indított háborúk figyelmeztetnének.
Mik ezek?
XAz államfő az ENSZ fenntartható növekedéssel és környezetvédelemmel foglalkozó világkonferenciáján (Rio+20) tartott, csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a tanácskozás várható eredményeinek lehetséges végrehajtásáról tárgyaltak, azt javasolta, hogy az egyik kiemelt ügy, amelyre a világ vezetői figyelmüket majd a konferenciát követően is összpontosítják, a víz legyen.
Ki kell tűzni az egyik első fenntartható fejlődési célt, amely mutatja, hogy mit kell tenni a fenntarthatóság érdekében a vízzel kapcsolatban, mert az emberiség közös jövőjének egyik legnagyobb kérdése a víz lesz - hangoztatta.
Úgy fogalmazott, "riasztó adatok sokasága kényszerít minket arra, hogy a témával foglalkozzunk", hiszen még ma is több mint egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez. Az ENSZ adatai szerint 25 éven belül az emberiség fele él majd olyan területen, ahol súlyos gondot okoz a vízellátás biztosítása - mutatott rá.
Arra is kitért, hogy a világ országainak többségében a szennyvíz közel 90 százalékát mindenféle kezelés nélkül engedik be az élővizekbe, és részben ennek eredményeként a világ édesvízi élőlényeinek egyötöde kihalt vagy a kipusztulás határára került.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
X
Angela Merkel
| Bajnai Gordon
| Barack Obama
| Ben Bernanke
| Bokros Lajos
| Demszky Gábor
| Gyurcsány Ferenc
| Jean-Claude Trichet
| Lendvai Ildikó
| Matolcsy György
| Mesterházy Attila
| Nicolas Sarkozy
| Nouriel Roubini
| Orbán Viktor
| Oszkó Péter
| Simor András
| Sólyom László
| Soros György
| Varga Mihály
| Vlagyimir Putyin
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák
Tudom, te dolgozol. Sok a munkád. Nincs időd megállni. Tervezni. Végiggondolni, hogy mit csináltál jól. S mit nem? Áttekinteni, hogy hol követtél el hibákat? Mit kellett volna másként csinálni? Miért megy másnak jobban? További írások itt találhatóak »
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »




