Állandó képviselet

2024.05.07. 10:35

Magyar egyetem nyitott kirendeltséget Dubajban

Állandó képviselettel lesz jelen Magyarország leginnovatívabb egyeteme az Egyesült Arab Emirátusok legnépesebb és legfejlettebb emírségében Dubajban. A kirendeltség létrehozása illeszkedik a Neumann János Egyetem azon rövidtávú fejlesztési koncepciójába, amely szerint az általa elérni kívánt 5000 fős hallgatói létszámot legalább 20%-ban nemzetközi hallgatók toborzásával oldja meg.

MW

A Magyar Nemzeti Bank elnökének az előadásával nyitották meg a magyarországi Neumann János Egyetem képviseletét Dubajban

Fotó: Shubham Naik

A Magyar Nemzeti Bank elnökének, Matolcsy Györgynek az előadásával nyitották meg a magyarországi Neumann János Egyetem képviseletét Dubajban. A közép-kelet európai állam egyik legdinamikusabban fejlődő egyetemének központja az ország szívében, Kecskemét városában található. 

A több mint 60 éves múlttal rendelkező egyetem már az alapításakor meghatározott célok között rögzítette, hogy az intézmény rövid távon térségének olyan közepes méretű intézményévé válik, amely a belföldi hallgatói toborzás mellett külföldi diákok felvételével éri el az 5000 fős hallgatói létszámot úgy, hogy ezt a folyamatot aktív belföldi és külföldi piaci szereplőként is támogatni tudja.

A kecskeméti felsőoktatási intézmény a jelentkezési számok tükrében ma már kategóriájában a legnépszerűbb a magyar diákok között. A siker annak is köszönhető, hogy Kecskemét városát és régióját a magyar gazdaság motorjának is tekintik az ott működő német autóiparnak köszönhetően. A 650 éves város élelmiszeripara mellett ma már a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. legnagyobb gyára okán is világhírű. 

A Neumann János Egyetem a járműipar kiszolgálásán túl az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és a pénzügyi szektor számára is biztosít magas szinten végzett szakembereket. Az intézmény profiljából is adódik, hogy a beiskolázási szempontból fontos, nemzetközi fókusz földrajzilag Közép-Ázsia és a Közel-Kelet térségére koncentrálódik. A kecskeméti egyetem jelenleg is a két térség 36 országából érkezett diákokat oktat, és az ebből a régióból érkező hallgatók száma őszre már meghaladhatja az egyetem teljes hallgatói létszámának 5%-át. 

Az új dubaji kirendeltség helyszíne a magyar egyetem számára azért fontos, mert Dubai az Egyesült Arab Emirátusok önálló emírségeként és világszinten is jelentős városként reprezentatív módon, szinte olvasztótégelyként fogja össze a kecskeméti Neumann célpiacának nemzetközi közönségét.

Az egyetem emírségekben szerzett tapasztalatai és Dubajból kapott visszajelzései olyannyira pozitívak, hogy nemzetközi stratégiájának kiinduló időszakához,

 a 2022/2023 tanévhez képest a 2024-es dubaji beiskolázási aktivitás a korábbi jelentkezési számokat megduplázta, több mint 500 külföldi diák nyújtotta be jelentkezését a magyar egyetemre. A Neumann János Egyetem így célként tűzte ki, hogy az emírségekből szólítsa meg a térség közel 50 országából álló célpiacát, beleértve Indiát és Kínát is. 

A magyar egyetem célja az is, hogy a térségben már iparágként működő, hallgató-közvetítő ügynöki hálózatot a hét minden napján személyesen tudja szolgálni, és az egyetem szolgáltatásainak értékesítését a helyszínről tudja működtetni.

A kecskeméti egyetem Dubajba delegált állandó küldöttségének feladata nem csak a toborzásra korlátozódik. Kiemelt szempont és egyben feladat is a magyar kultúra, a kecskeméti értékek és a neumanni innováció megjelenítése a térségben. 

A megnyitóval egybekötött tudományos programsorozat a Magyar Nemzeti Bank elnökének előadásával indult. Matolcsy György Magyar Jövőkép és Stratégia című angol nyelvű előadását telt házas közönség várta. A magyar jegybank elnökének felszólalását a térség vezető magán középiskoláinak diákjai mellett Dubai kiemelt ingatlanfejlesztő cégeinek vezetői, a városban jelen lévő nemzetközi egyetemek képviselői, nemzetközi civil szervezetek tisztségviselői és az Egyesült Arab Emirátusok magyar nagykövete is meghallgatta.

A Dubajba most újként érkező magyarországi egyetem szlogenje a magyar és a külföldi diákok esetében is változatlan: „Ha rajtunk múlik, Neumann-os leszel!”. A Neumann János Egyetem irodája 2024. május 7-től vár mindenkit a Dubai Knowledge Park 2A épületének 101-es irodájában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában