konfliktus

2020.02.10. 12:14

Kínai vadászgépek repkedtek Tajvan felett

Kínai katonai gépek kétszer is megközelítették Tajvant az utóbbi két napban, kiváltva ezzel tajvani harci gépek felszállását elriasztásukra – jelentette a CNA tajvani hírügynökség hétfőn a tajpeji védelmi minisztérium közlése alapján.

Kínai vadászgépek, légtérellenőrző repülőgépek és bombázók repültek el Tajvan déli partjainak közelében egy „szigetbekerítési” hadgyakorlat keretében – közölte a tajvani védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy Tajvan légiereje rakétákkal felszerelt F-16-os vadászgépekkel, valamint más megfigyelő és légvédelmi eszközök mozgósításával válaszolt.

Peking álláspontja szerint az 1949-től saját politikai vezetéssel rendelkező Tajvan az „egy Kína” elv alapján a szárazföldi Kínához tartozó terület. Tajpej és Peking között ráadásul fagyossá vált a kapcsolat azt követően, hogy a januárban újraválasztott Caj Jing-ven elnök vezette tajvani kormányzat elveti azt az 1992-es megállapodást, amely tartalmazza az „egy Kína” elvet, amelyet Peking a mindenkori kétoldalú tárgyalások alapfeltételének tekint. A kínai kormány azóta diplomáciai eszközökkel próbálja korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz vele szemben, és rendszeresen hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

Tajvan mindazonáltal jelentős amerikai támogatást élvez, annak ellenére, hogy nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata Washingtonnal. Az Egyesült Államok Tajvan első számú fegyverszállítója és kulcsfontosságú partnere.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!