Ország-világ
Elhunyt Wermer András
Csütörtök este a debreceni kórházban elhunyt Wermer András. A Fidesz 1994-es, 98-as és 2002-es kampányguruja, az Országimázs Központ ötletgazdája 56 éves volt, négy hónapja súlyos betegségben szenvedett - számol be az Index.
Menesztették a Volánbusz vezérét
Visszahívják a Volánbusz Zrt. vezérigazgatóját, munkaviszonyát megszüntetik, és kikerül a cég igazgatóságából is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatóságának csütörtöki döntése alapján.
Merkel: A törökök kancellára is vagyok
Angela Merkel kancellár egy mai interjúban reagált a szélsőséges nézetei miatt hírhedtté vált Thilo Sarrazin állításaira.
Cafatokból hússzelet?
Az Európai Unió jelenleg felülvizsgálja az élelmiszeriparban használható adalékanyagok engedélyeit. Az élelmiszeripari szakértők szerint jó hír, hogy a fogyasztók örömére – az illetékes szervezet elutasította az úgy nevezett húsragasztó enzim engedélyezését. Más kérdés, hogy kiderül-e, ha egy gyártó ezt a speciális szert használja.
Bekeményít a PSZÁF – Nézze meg, hol vesz autót!
Akár százezrekkel is többet fizethetnek az ősztől azok, akik autót vesznek, de nem elég körültekintően választanak kereskedést – olvasható a CLB-Hitelinfo Kft. előrejelzésében. A forgalmazók többsége ugyanis egy új, szigorúbb törvény miatt csak egyetlen bankkal áll majd kapcsolatban, vagyis nem tud többféle pénzügyi konstrukciót kínálni vevőinek, mint ahogy azt eddig tehette.
A Magyar Telekom vesztegetésgyanús ügyében vizsgálódik a német ügyészség
A bonni ügyészség vizsgálatot folytat a Deutsche Telekom cég ellen a magyarországi leányvállalatnál fölmerült vesztegetési gyanú kapcsán - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung.
Visszaszámlálás: délutánig lehet gyűjteni az ajánlószelvényeket
Péntek délután 4 óráig gyűjthetik még a szervezetek az ajánlószelvényeket az október 3-ai önkormányzati választásokra. Péntek reggelig több mint 54 ezer jelöltet jelentettek be a választási bizottságoknál, ebből 34 ezren függetlenként indulnának.
Matolcsy: jövőképünk arcátlanul optimista - Videó!
Jövőképünk arcátlanul optimista: 2030-ra Magyarország meghaladja az EU átlagos gazdasági fejlődését - fogalmazott Matolcsy György az MGYOSZ rendezvényén.
Tarlós emberei a Demszky-csapatból is jönnének
Megválasztása esetén megtartaná státuszában Bojár Iván András művészettörténészt, a jelenlegi fővárosi vezetés arculati tanácsadóját Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.
Kína kilóra felvásárolja a világot
A sikeres fejlődés érdekében a kínai gazdaság mindazt megvásárolja külföldön, amire szüksége van. Fejlett országokban technológiát (esetenként komplett cégeket), fejlődő országokban nyersanyagokat szerez be milliárdos nagyságrendben.
Belföld
- Fejcserék a rendőrségnél
- ÁSZ alelnök: nincs politikai motivációja az MNV-ről készült jelentésnek
- Fellendülőben a vallási turizmus - Milliárdos fejlesztések
- Kökény: amikor ésszerűsíteni próbáltunk, mutyizók voltunk
- Nagy kérdés: kire voksolnak az LMP szavazói, ha nem sikerül az ajánlószelvények összegyűjtése
- Továbbra is verhetők az orvosok
Külföld
Gazdaság
- Vizsgálják, a Hungrail vezetőjét, hogy az osztrák vasút is fizeti-e
- Kormány előtt a bajba jutott adósok mentőöve
- Száz nap és fogadtatása
- 37 cég kapta meg a Magyar Termék Nagydíjat - Lista!
- Cséfalvay: átmeneti a forintgyengülés, nem kell kamatot emelni
- A K&H nem hárítja ügyfeleire a bankadót, ha az átmeneti lesz
Sport
Tudomány
Kék hírek
Balaton
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
- A rendőrség fokozottan készül: látogatórekord a BB Szüreten
- Sorban nyalókáztak a gyönyörű lányok a színpadon - képek
- Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
- Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
Reflektorban
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Megyénk körül, megyünk körül!
|
LADIK: íme a hét döntős csapat
|
Íme a Ladik-plakátok
|
Szállás
|
Séta
|
Ladik
|
Balesetek
|
Moziműsor
|
Kemmablogja
|
Nagy ízvadászat
|
Jelentkezz Kemma-lánynak!
|
Újdonság - Képes köszöntő
|
Miss Középiskola
|
Ünnepváró
Róluk írtunk legtöbbet
Bálint Gabriella | Bastrnák Tibor | Bencsik János | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Gorgosilits Fábián | Dr. Völner Pál | Glász Gábor | Keleti György | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Marosi László | Meggyes Tamás | Michl József | Rajnai Gábor | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tatai-Tóth András | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!
- Generációs összjáték
- Idős asszonyokra támadott a fiatal rablóbanda
- Picasso után Gadányi
- Tarjánból szól majd a déli harangszó
- Tanultak a tanárok
- Megvan a bikinis lányok legszebbje - Fotók!
- Tandemugrás Esztergom fölött
- Ösztöndíj pályázatok nyílnak tatabányai tanulók részére
- Videók a pozsonyi lövöldözésről
- Ennek a férfinak ne dőljön be! Fotó az országos csalóról
- Exkluzív! - Felmentették Orbán három közvetlen munkatársát
- Egymillióval támogatják a környei fiatalokat
- Nyolc szépség villantja fel bájait a Kemma.hu-n októberig
- Életfogyt a gyilkos apának
- Vészhelyzet a Jászai Mari Színházban
- Sármos kézisek tündéri kutyákkal
- Az emberi brutalitás határtalan: fotók egy megkínzott kutyáról
- Bemutatjuk a Blikk szépét - Fotók
- Szétvágott talp, vérző láb: rendezetlen a kutyakérdés
- Győzelemmel kezdték a bajnokságot a női focisták
- Üzenet a palackból: halottnak hitték, de káromkodva felkelt
- Munkavállalókat keresünk komáromi Ipari Parkba gyártósori-összeszerelő munkakörbe. Tel:...
- BIZTONSÁGI őr tanfolyamok indulnak OKJ-s Komárom, Tatabánya, Tata, Oroszlány, Kisbér, Bábolna...
- Komáromi partnerünk részére targoncás jogosítvánnyal és gyakorlattal rendelkező munkavállalókat...
- 2 fő kőművest, 2 fő segédet keresek. Tel.: 30/298-5454.
- Tatabánya szívében, jó megközelíthető, kiváló parkolási lehetőségű, 24 órás biztonsági...
- Eladó Szárligeten új építésű, 150 nm, 2 generációs ház. Ár: 35 M Ft. 06-20/974-4310.
- Tatabányán, főútvonal mellett 160 nm-es üzlet és 100 nm szerviz eladó vagy bérelhető. Érdeklődni:...
- Tata-Újhegy VIII. eladó 50 nm egyedi fűtésű családi ház gazdasági épületekkel, 1500 nm telek. 9,5...
