Hírek

2004.10.16. 08:30

Edzőként és énekesként egyaránt sikereket ér el

Hevesi Tamás nagy népszerűségnek örvend a hölgyek körében. Az utóbbi pár évben azonban nem csak a dalaival, hanem labdarúgóedzőként is sikeres.

Teszler Vendel

Tamás a sportág hazánkban kevésbé ismert-elismert szakát, a női labdarúgást választotta szakvezetőként. Azon belül is a futsalt, azaz a teremlabdarúgást. Edzői pályafutása három éve Szekszárdon kezdődött.
- Remek közösségbe csöppentem. Mindjárt az első idényem során második helyen végeztünk az országos bajnokságban – meséli a platinalemezes előadó. – A következő bajnoki évben már Szentesen dolgoztam, s ismét ezüstérmet nyert az együttesem. Miután beválasztottak a Magyar Amatőr Labdarúgó Liga női szakágának elnökségébe egy évig nem edzősködtem. Jelenlegi csapatomat idén alakítottam. Nagy örömömre a Ferencváros fogadott be bennünket.
– Kik alkotják a keretet?
– Voltak, akiket szó szerint az utcáról szedtem össze. A többiek a László Kórház, az MTK, a Lágymányosi TC és a Szekszárd gárdájából érkeztek. Tizennyolc tagú felnőtt keretünk igen fiatal, 12 és 26 év közötti játékosoból áll. Komoly terveink vannak, jövőre szeretnénk nagypályás és utánpótláscsapatokat is indítani. A terembajnokságban két hete mutatkoztunk be. Az első fordulóban három győzelemmel nyitottunk a Hungária-Viktória, a Gyula és a Szentes ellen. Vasárnap Szolnokon folytatjuk. A hazai mérkőzéseinket Gödöllőn játszuk, először október 23-án láthatnak bennünket „idehaza” a szurkolóink.
– Hogyan fér össze időben a zenélés és az edzősködés?
– Eddig remekül. Hetente három edzést tartok. Imádom a futballt. Nagyon komolyan veszem ezt is. Már elvégeztem az UEFA alapfokú edzői tanfolyamát, hamarosan folytatom a tanulást egy szinttel feljebb. Szabadidőmben meccsekre járok, videózom. Szeretném előremozdítani a magyar női labdarúgást.

A futballt is egy életen át kell játszani

Hevesi Tamásnak már gyerekkorában szép jövőt jósoltak a sportban. Több sportágban is jeleskedett, különösen atlétikában jegyzett figyelemre méltó eredményeket. Végül a focinál kötött ki. Még tizennyolc éves sem volt, amikor bekerült a szülővárosa, Gyula felnőtt-csapatába. Rövid pályafutás során a Nemzeti Bajnokság második és harmadik osztályában is játszott. Egy súlyos sérülés azonban 19 éves korában ketté törte felfelé ívelő karrierjét. Tamás érdeklődése egyre inkább a zene felé fordult.

„Igazából sosem hagytam abba a labdarúgást” – állítja a népszerű előadó. Az Üllői úti edzések vezetése mellett ma is hetente háromszor-négyszer pályára lép. Az öregfiúk bajnokságban a Sashegy SE sorait erősíti, kispályázni pedig ferencvárosi barátaival szokott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!