Hírek

2004.10.16. 07:22

Csányi Sándor nem hagyományos bankár

A kelet-közép-európai régió legnagyobb pénzintézetének vezére és résztulajdonosa sikeres vállalkozó. Vezetőtársaiban feltétel nélkül megbízik, de a családja mindig az első helyen áll. Sikerének titka, hogy nehéz helyzetekben is képes gyors döntést hozni.

Fehér Lajos – Füsi Piroska

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Csányi Sándor az általános iskola után, tanárai ellenvéleményét figyelmen kívül hagyva, Budapestre ment középiskolába. Azzal búcsúzott szüleitől, hogy fog még ő ötezer forintot keresni. Sikerült!
[/caption]– A nyolcezres lélekszámú Jászárokszállásról származik, ahol szülei többnyire mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoztak. Hogy került az OTP elnök-vezérigazgatói székébe?

– A bankok iránti érdeklődést egy gyermekkori élmény keltette fel bennem. Édesanyám nagynénje minden nyáron nálunk nyaralt. Ilyenkor a fia, aki az OTP-nél dolgozott, autóval hozta el hozzánk. Mindig egy nagy doboz csokival és cukorkával állított be. Számomra ez jelentette a gazdagság netovábbját. Árokszálláson akkoriban egy magánautó volt összesen, és a heti zsebpénzem két forint volt.

– Szülei szerint már tizenéves korában is tudta, hogyan kell munkára bírni másokat.
A ház körüli teendők elvégzésére tucatnyi barátjából brigádot szervezett, saját magának pedig az irányítási feladatokat tartotta fenn. Az OTP-t is ezzel a módszerrel vezeti?
– Igen, én határozom meg a fő csapásirányt. Azokat a vezetőket gyűjtöm magam köré, akikben meg tudok bízni, akik mindig a bank érdekében cselekednek, így rájuk lehet bízni feladatokat.

– Nem lehet könnyű ilyen munkatársakat találni.
– Jó emberismerő vagyok. Félórás beszélgetés után 90 százalékos pontossággal meg tudom ítélni, kivel is állok szemben.

– Hallgat mások szakmai érveire, mielőtt dönt?
– Nem érvényes rám a mondás, hogy csak egyszer tévedtem: amikor azt gondoltam, hogy tévedek. Ha két helyettesem ellentétes álláspontot képvisel, még egyszer át szoktam gondolni a dolgot.

– Egy állami bank vezető tisztviselőjéből lett Magyarország legbefolyásosabb bankár-üzletembere. Születni kell arra, hogy valaki jó vezető legyen?
– Legalább kilencven százalékban. De bátorság is kell a régi módszerek elvetéséhez. A függetlenség is fontos, főleg anyagi szempontból.

– Mit érzett, amikor először munkába állt a banknál 1992-ben?
– Nehéz volt elfogadtatni magam, hiába tudtam a bankról mindent, amit tudni kellett.
Az OTP-t akkoriban nem sokra tartották az emberek. A gyermekeim először szégyellték a kinevezésemet.

– Ma viszont az átlagember szemében ön a legismertebb magyar bankár. Büszke a pályafutására?
– Egy kudarcra ítélt helyi bankból sikerült a térség meghatározó pénzügyi szolgáltatójává válnunk. A külföldi terjeszkedést a menedzsment és a befektetők ellenkezése mellett vittem véghez. Egy szakadékon azonban nem lehet két kis ugrással átmenni. Vállalni kell a kockázatot. A cég piaci értéke eközben 300 millióról 6 milliárd amerikai dollárra nőtt (jelenlegi árfolyamon 60 milliárd, illetve 1200 milliárd forint), a közeljövőben pedig eléri a tízmilliárd dollárt, azaz a 2000 milliárd forintot. Öt éven belül Európa legnagyobb bankjai közé tartozhat. Legbüszkébb mégis a gyermekeimre vagyok, és arra, hogy érzem a szeretetüket.

– Ifjúkorában 16-18 órát dolgozott. Nappal a Pénzügyminisztériumban, délután egy középiskolában tanított, éjszaka kollégiumban nevelte a nebulókat, és emellett a folyosón járkálva készült az egyetemi vizsgákra. Mostanság hány órát dolgozik naponta?
– Átlagban körülbelül tizennégyet. Rendszerint éjfél után fekszem le, és hat körül ébredek. A kisfiam szerint olyan vagyok, mint egy szellem. Néha feltűnök otthon…
– Nem csoda. Az OTP sem nevezhető kisvállalkozásnak, de ezenkívül még 15 tisztséget lát el, számos magánvállalkozása van. Mindemellett öt gyermek édesapja. Mikor volt utoljára szülői értekezleten?
– A múlt héten.

– Mikor beszéli meg gyermekeivel a problémáikat?
– A hétvégéket mindig a családommal töltöm, ez alól nincs kivétel. Engem már miniszter is hívott szombati reggelire, azt sem vállaltam. Hetente kétszer nyolc előtt megyek haza a gyerekekhez, ezért akár egy tárgyalásról is felállok.

– A feleségét milyen időközönként viszi el egy-egy gyertyafényes vacsorára?
– Előfordul. De nem vagyok romantikus alkat. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim. Nagyon szeretem
a családomat és a feleségemet. Ügyelünk arra, hogy időnk egy részét kettesben töltsük.
– Legközelebb hova mennek?
– Még nem tudom. Általában az Adriára járunk vitorlázni. De a Balatont is szeretem. Somogyban pedig vadászni szoktam. Telente egyszer elmegyünk síelni, általában Ausztriába, a téli szünetben pedig egy melegebb, déli országba a gyerekekkel.

– Hogyan férnek el heten egy autóban?
– Ha együtt van a család, akkor Chrysler Voyagerrel utazunk. Egyedül a jelenlegi 500-as Mercedesemmel járok. A vadászszenvedélyem miatt szükségem van a négykerékhajtású autókra.

– Tudvalévő, hogy kedvenc időtöltése a vadászat, ami
a rossz nyelvek szerint még mindig a kapcsolatépítés,
az üzleti alkuk terepe. A közelmúltban nem vadászott véletlenül Draskovics Tiborral vagy Gyurcsány Ferenccel, mielőtt sikerült elérnie, hogy mégse kelljen 24 százalékos bankadót fizetni?
– Nem. Csak azokkal vadászom együtt, akikkel bensőségesen jó a viszonyom. Számomra ez csupán sport, ezért nem is fogadok el meghívásokat, csak a legszűkebb ismeretségi körből.

– Marad ideje mindemellett
a magánvállalkozásaira?
– Elvben nem sok, de teremtek magamnak. Szeretem a kockázatot és a játékot. Olyan ez nekem, mint három aduból az ulti. Szükségem van a kihívásokra, és erőt ad a mindennapokhoz, ha azokat megoldom.

– Hogyan határozná meg önmagát? Bankár inkább vagy vállalkozó?
– Nem vagyok bankártípus. Vállalkozóként pedig nem csupán a profit érdekel. Fontos ugyan a jövedelmezőség, de számomra a márkaépítés és vállalataim megbízhatósága legalább olyan fontos. Arra is figyelek, hogy visszaforgassam a pénzt a vállalkozásokba, hogy a dolgozóknak biztos munkahelyük legyen.

– Sikeres befektetőként mit ajánlana ma az olvasóknak?
– A mezőgazdaságnak komoly távlatai vannak, 2007-től ismét felszállóágba kerül majd az ágazat. A telekommunikáció és a feldolgozóipar is nagy jövő előtt áll, a távol-keleti konfliktus miatt pedig átrajzolódik majd az idegenforgalmi célpontok térképe. Ez szintén üzletet hozhat számunkra. De legőszintébben az OTP-részvényeket ajánlom, amelyeket még most is érdemes vásárolni.

– Amikor Jászárokszállásról Budapestre jött iskolába, úgy búcsúzott szüleitől, hogy „leszek én még miniszter”. Melyik székben látná magát szívesen?
– Ma már egyikben sem.

– Az egyik ismerőse szerint ön olyan vadász, aki képes sokáig várni, de fürgén lép,
ha le kell csapni a zsákmányra. Elárulná, hogy most mire készül?
– Nem. Annyi bizonyos, hogy Magyarország után már a közép-európai térséget is lassan kinövi az OTP. Úgy érzem, hogy cégünk vezetése felkészült és megfelelő gyakorlattal rendelkezik bármely európai bank irányítására, így lassan az irányt Nyugat-Európa felé vesszük.

Névjegy

Csányi Sándor 1953-ban született Jászárokszálláson, termelőszövetkezeti dolgozó apa és fonalhajtó anya második fiaként. Általános iskolája után a budapesti I. István Közgazdasági Szakközépiskolába jelentkezett. Azzal búcsúzott szüleitől, hogy fog még ő „ötezer forintot keresni”. Vidéki fiúként nehezen fogadtatta el magát Budapesten. A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán 1974-ben szerzett diplomát. Elvégezte a Közgazdaság-tudományi Egyetemet 1980-ban, három évre rá pedig doktorált lakossági hitelezésből és betétgyűjtésből.

Munkahelyei: Pénzügyminisztérium, Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, Magyar Hitelbank, Kereskedelmi és Hitelbank, OTP. A Mol és a Matáv irányításában is részt vett.

Elismerések, díjak

1996: a Világgazdasági Fórum a Global Leaders for Tomorrow (a holnap nagy jelentőségű vezetői) közé választotta

1998: a Global Finance pénzügyi folyóirat az üzleti világ 600 legmeghatározóbb személyisége közé sorolta

1999: a Wall Street Journal Europe Közép-Európa tíz legjobb vállalatirányítója közé rangsorolta

2000: az Év vállalkozója Magyarországon

2001: az Év bankára Magyarországon

2004: az Ernst & Young tanácsadó cég által alapított Az év üzletembere díj

Kedvencek

Vadászterület: a somogyi dombvidék erdei

Vad: a vaddisznó, téli vadászatokon

Bor: a Csányi-pincészet 2002-es évjáratának minden bora, de különösen a Cabernet Franc és Merlot

Autó: Mercedes 500s 4×4, Chrysler Grand Voyager

Nyaralóhely: Adria, Balaton

Hobbi: vitorlázás, foci, tenisz, vadászat, horgászat, síelés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!