Jász Attila

Kérdéseiket 2010.02.19. 12:00-ig tehetik fel.
  • 1. KEMMA Köszöntjük Jász Attila költőt, esszéírót, az Új Forrás irodalmi folyóirat főszerkesztőjét. Vendégünk egy órán át válaszol olvasóink kérdéseire.
  • Jász Attila Köszönöm a lehetőséget, számomra fontos dolog, hogy az olvasókkal is közvetlen kapcsolatba kerülhessen a lap, és szerzőként én is.
  • 2. Új Forrás Őrségváltás történt az Új Forrás élén. Milyen újító tervei vannak a folyóirattal főszerkesztőként?
  • Jász Attila Friss főszerkesztőként szeretném átalakítani a lap arculatát, maibbá tenni, tavaszi, legkésőbb nyári számaink már az új formátumban jelennek meg. A szerkesztőség struktúrája is megváltozott, bekerült egy kitűnő, fiatal, tatabányai irodalomtörténész, Szénási Zoltán. Monostori Imrével helyet cseréltünk, ami nagyon megtisztelő gesztus volt részéről. (Azt jelenti, bízik bennem.) Két régi szerkesztőnk pedig a lap állandó munkatársa marad. Törekvésem a régi: jó lapot kell csinálni. Pontosabban, még jobbat, mert egy csomó jó lap van. Egyedit, olyat, ami eltér a többitől. Például fiatal, tehetséges, de még ismeretlen szerzőket közölni a sok megszokott, kiszámítható név és írás helyett. Ugyanakkor a számunkra fontos embereket kiemelni, centrumba állítani egy-egy blokk erejéig, ahogy most a győri költő-főszerkesztő, Villányi László szerepelt a februári számban verssel, interjúval, és a könyveit bemutató esszékkel. Nyitni, tágítani a lap horizontját, elemelni a tekintetet a magyar irodalmi belvizekről. Kultúrában gondolkodni, nem csak irodalomban. Azaz esszéket közölni filmről, zenéről, táncról. Figyelni a környezet által feltett kérdésekre, problémákra is, tehát az ökológiát is bevenni a koncepcióba. (Ahogy régen a Liget folyóirat tette.) Krimi-számot csinálni, megmutatni, milyen remek a mai skandináv krimi-irodalom, és hogy bontakozik a magyar változat is, illusztrálni ezt friss szövegekkel. A helyi értékekre fokozottabban odafigyelni, hiszen ez jelenthet sajátos színvilágot a széles palettán. Ezek a pillanatnyi tervek, durván.
  • 3. Szőny Látom a névjegyéről, hogy Szőnyben született, de úgy tudom, Tatán él. Melyik város áll közelebb a szívéhez?
  • Jász Attila Természetesen Tata. A legeslegközelebb. Nyilván elfogult vagyok…
  • 4. nagylaposch Bár én jellegtelenebb helyen élek, Tata az egyik szívem csücske, nem csak a megyében, de az egész országban. Vannak olyan olvasmány emlékfoszlányaim, hogy Ön is szerelmese a városnak. Például keresi még az ős- illetve képzelet-állat nyomokat a nagy Laposch csupasz medrében?
  • Jász Attila Inkább figyelem, nemrég gyönyörű leletfotókat láthattam Sipos Zoltán fotóstól. De a Kutyámmal naponta rovom ugyanazt az utat a Cseke-tó körül. Úgy tűnik, sose fogom megunni. Ez csak a szerelemben lehetséges. Tavaly megjelent esszékötetem utolsó írása pedig nyílt szerelmi vallomás Tatáról.
  • 5. Írogató Tisztelt Attila! Ha valaki érez magában költői, írói vénát, milyen lehetőségei vannak, hogy publikáljon? András, Vértesszőlősről
  • Jász Attila Elküldheti folyóiratoknak, első lépésben, akik vagy válaszolnak, vagy nem. Általában nem. Mi mindig válaszolunk, ha időbe is telik (mert elterjedt, hogy mi igen), így rengeteg az olvasnivaló beküldött mű. Ha már elég sok publikációja van, lehet próbálkozni kötettel, de ez ma elég reménytelen ügy…
  • 6. Írók Ha csak egyet-egyet nevezhet meg, kit tart a legkedvesebb kortárs magyar és külföldi írójának, költőjének? És a klasszikusok közül?
  • Jász Attila Nem szívesen teszek ilyet, folyton változik. Ebben a pillanatban mondjuk René Char, Takács Zsuzsa, Basho.
  • 7. vendégek Rendszeres látogatója vagyok a megyei könyvtár író-olvasó találkozóinak, gratulálok a szervezőmunkához, az izgalmas beszélgetésekhez! Ki jön majd legközelebb?
  • Jász Attila A szervezőmunka mellett sajnos rengeteg felkészülést igényel, hisz lazának tűnik a beszélgetés, de nekem mindig képben kell lennem, tudnom, mire is kérdezek rá, mi az, ami érdekes lehet. Ez sok időmet elviszi, de igyekszem olyanokat hívni, akik nagyon érdekelnek engem is, így azért én is élvezem a dolgot. A következő vendég egy Kelet-kutató lesz, Sári László, aki rádiós is, és Lin-csi apát álnéven remek könyveket írt, sőt a Csoma-legendárium című filmet is ő írta. Lesz majd zenész, tudós, és persze irodalmár is a vendégek között.
  • 8. Ligetlány Kedves Attila! Amikor elindította a könyvtári beszélgetéseket, hitt benne, hogy ennyire népszerű lesz, és majdnem mindig teltházzal működik?
  • Jász Attila Kedves Ligetlány, hittem benne, hogy lesznek emberek, akiket érdekel majd a dolog, de ez inkább az én naivitásomat tükrözi, hisz mai világunkban minden ez ellen szól, látszólag. De ez a feladatom, ez a misszióm, szóban-írásban, és csinálom. Igazából azt kell jól kitalálni, kik legyenek a beszélgetőpartnerek, azon áll vagy bukik a dolog. Ismert legyen (sajnos ez is szempont), legyen miről beszéltetni, vagyis a közelmúltban valami olyat tegyen le az asztalra, amiről tényleg érdemes (és tudjon is beszélni). Egyébként, talán látszik, igyekszem tágítani a horizontot, pl. egy Kelet-kutatóval legközelebb.
  • 9. Elődök Ki(ke)t tart mestereinek az előző irodalmár generációkból? Akár személyes ismeretségből adódóan, akár „csak” műveik által.
  • Jász Attila Megjelent erről egy esszékötetem, Fürdőkádból a tenger. Erről szól nagy része. Számadás. Ugyanakkor konkrétan senkit nem tartok annak. Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó, Vasadi Péter, Bertók László, Tandori Dezső. Őket és műveiket is jól ismerem, szeretem.
  • 10. Kisgyerekes szülő Milyen mesék olvasásával altatják el otthon esténként a gyerekeket? Van valamilyen különleges ajánlata, ami nem annyira közismert?
  • Jász Attila Különböző korú gyerekeim vannak, óvodás, iskolás, gimnazista, így minden este mást kell olvasni. Az óvodásnak Zágoni Balázs Barni könyve című műve a kedvence, az iskolásnak Tóth Krisztina Állatságok című kötete, gimnazista lányomat pedig éppen egy indián kamaszregényre (Sherman Alexie: Junior) próbálom rábeszélni. Le Clézio Utazás a fák országába című munkája is szóba jöhet bármelyik gyerekem számára.
1 | 2 | 3 | következő »

Névjegy

Jász Attila

Jász Attila

1966. március 26-án született, Szőnyben.
József Attila-díjas költő.

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Receptválogatások

Gesztenyés desszertek

A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!

Etarget hirdetések
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok