Antal Attila
Kérdéseiket 2010.01.21. 12:00-ig tehetik fel.
-
1.
Szilvia
Emlékeim szerint csak egyetlen egy alkalommal, évekkel ezelőtt volt egy olyan kérdőíves felmérés, amit az utasoktól kérdeztek, és kértek, hogy dobják be az autóbusz állomásokon kihelyezett ládákba!
Ez a kérdőív arra vonatkozott, hogy mit változtassanak meg, mi felelne meg, milyen menetrend az utas érdekeinek!
Aztán ezt a kérdőívet utána már soha többé nem lehetett látni!
Gondolom, hogy ahány ember, annyiféle kérés érkezett és érkezne, de azért abból le lehetne szűrni azt, hogy a többségnek mi lenne a legmegfelelőbb, a legjobb menetrend!
Nem lenne ez az Önök érdeke is, hogy az utasok elégedettek legyenek, és nemcsak a helyi, hanem a helyközi járatokkal is??
Mért nem kérdezik meg soha az érintetteket, az utasokat??
- Antal Attila Jól emlékszik! Köszönjük a felvetést! 2007-ben, az új pályaudvarra költözés után augusztus hónapban adtunk ki kérdőívet harmincezres példányban, melyre hétezer érkezett vissza. Ennek az adatait a győri Széchenyi István Egyetem munkatársai dolgozták fel szakmailag. A beérkezett javaslatokra 2007 októberében történt egy kisebb változtatás a menetrendben. Ennek a tanulmánynak az összefoglalójában jelezték a szakemberek, hogy Tatabánya város szerkezete miatt olyan menetrendet célszerű tervezni, ahol rövid vonalakon, kisebb körjáratokkal oldjuk meg a város közlekedését, átszállásos rendszerben. Ezzel oldható csak meg, hogy az autóbuszok viszonylag nagy járatsűrűséggel közlekedjenek. Az utasoktól érkező javaslatokat folyamatosan gyűjtjük, azokat rendszeresen megválaszoljuk. Jelen vagyunk a város rendezvényein, (Vértes Expo, Autómentes nap), ahol megkérdeztük az érdeklődőket, kimondottan a tatabányai közlekedésről töltöttek ki nyolcszáznál is több ívet a látogatók. Minőségbiztosítási rendszerünk szigorú feltételekkel biztosítja az utasok által beérkező javaslatok zártkörű feldolgozását, értékelését, megvalósítását.
-
2.
szamos
Mikor lesz Tatabányán olyan közlekedés, ami az utasokat fogja szolgálni ?
Miért kell átszállással közlekedni egy ilyen kis városba?
Jó munkát a gépkocsivezetőknek jó fizetést kívánok.
- Antal Attila Aktuális a jókívánság az autóbuszvezetőinknek. A bértárgyalások most folynak a szakszervezeten keresztül. Amikor itt ülünk a szerkesztőségben, kint havazik, és kollégáim sok munkával, nagy odafigyeléssel teljesítik feladataikat. Még egyszer köszönöm a nevükben is. Mivel a város szerkezete hosszú, elnyúlt, ezért csak úgy tudunk megfelelő számú járatsűrűséget biztosítani, hogy bizonyos pontokon át kell szállni az utasoknak. Ha megnézi a 2009. január 1-je előtti menetrendet, akkor látható, hogy 18.00 óra után a járatok 60 percenként közlekedtek. Ugyanez vonatkozott a szabadnap délutáni és a munkaszüneti nap egész napi közlekedésére is. Ezekre az időszakokra vezettük be az ún. „randevú elvű” menetrendet, ahol a járatok 30 percenként követik egymást két irányban, így tehát egy azonos úti célt az esti órákban 15 percenként lehet megközelíteni, amíg a korábbi menetrendben ez 60 percenként volt lehetséges. Olyan közlekedés, „ami az utasokat fogja szolgálni”, azt jelenti, hogy átszállás nélkül, gyakori járat indulásokkal történik, de egy ilyen közlekedés fenntartása nem biztosítható Tatabányán, elsősorban az adottságok miatt.
-
3.
Gábor
Tudtommal a régi végállomás megszüntetésének egyik oka az volt, hogy zavarta a mellette lakók nyugalmát. Mit gondol, a jelenleg Tescóval szemben létesített "mini" végállomás nem zavarja a környéken lakók életét??? Nem beszélve arról, hogy a buszok be sem férnek a megállókba, kilógnak a külső sávba, akadályozva a közlekedést. Az utasok pedig a két megálló között ide-oda szaladgálnak a négysávos úton. Ki vállalja a felelősséget azért, ha valakit elüt egy autó? Ön, vagy az, aki ezt az őrültséget kitalálta?
- Antal Attila Ez köztes megoldás. A város adottságairól már korábban beszéltem itt, az online interjú keretében. A buszmegállókat nem úgy alakították ki korábban, hogy ott több busz várakozzon. A közlekedésfejlesztési pályázat nyomán egy kulturált, biztonságos átszállóállomást szeretnénk kialakítani az Omega Park mögött. Ehhez Tatabányától kaptunk telket. Sok tervünk van ezzel kapcsolatban. Részletesen a www.vertesvolan.hu oldalon írunk róla, de korábban a 24 Óra is beszámolt az elképzelésekről.
-
4.
Durmi
Tisztelt Antal Úr!
Komolyan úgy gondolja, hogy jó a vezetése egy olyan cégnek, ahol a vezető nem tud százmilliós kifizetésekről, végkielégítésekről?
- Antal Attila Én biztos vagyok abban, hogy minden kifizetés, ami az én vezetésem alatt történt, a törvényeknek, a munkaszerződéseknek és az akkor érvényes Kollektív Szerződésnek megfelelően történt.
-
5.
László
Tisztelt Antal Attila! Idén lesznek forgalomba állítva új autóbuszok? Amennyiben igen, akkor az mikor várható és hány darab? Válaszát előre is köszönöm!
- Antal Attila Az autóbusz beszerzéseket az alábbi fő szempontok határozzák meg: A jelenlegi autóbusz állomány műszaki és esztétikai állapota, a forgalmi feladatok teljesítéséhez szükséges autóbusz állomány mennyisége, kapacitása, minőségi összetétele. A szükséges fejlesztési források rendelkezésre állása: saját forrás, idegen forrás, tulajdonosi támogatás, pályázati lehetőségek. Amennyiben tulajdonosi támogatásból (tőkeemelésből) lehetőség adódik új autóbusz beszerzésére, akkor ennek megfelelő darabszámú legrosszabb állapotú autóbuszt selejtezni kívánunk. Vértes Volán Zrt. 2010-ben saját erőből új autóbuszt nem állít forgalomba. A személyszállítási feladatok elvégzéséhez nélkülözhetetlen, megfelelő műszaki és esztétikai állapotú autóbusz darabszámot úgy biztosítjuk, hogy teljes vázjavítást, felújítást végzünk járműveinken. Néhány használt autóbusz beszerzését tervezzük.
-
6.
Káderdűlő
Uram! Olvasom a cég nyilvános adatait: Igazgatósági tag Kerti Katalin (SZDSZ) /2009. szeptemberéig/ – bölcsész végzettséggel, Agócs István (MSZP), Mohácsi Lajos (MSZP), volt pártfunkci a rendszerváltás előtt, no meg utána is. Mi a véleménye arról, hogy azt mondják egyesek, vannak állami cégek, ahová kádereket helyeznek el a haverok? Ugye, Ön szerint is elképzelhetetlen ez? (Ja, a honlapot a kérdéssel együtt lementettem, hátha valaki nem engedné megjelentetni.)
- Antal Attila Miért ne engednék megjelentetni? Nem értem ezt a felvetést. Vállaltam, hogy válaszolok minden kérdésre. Az igazgatósági tagokat az MNV Zrt. delegálja, ott kellene érdeklődni a miértekről.
-
7.
Mit tudtak ezek?
Mondja, mit tudott a személyzetis 100 milliós Nórika, meg Regőczi, meg Horváth É., akik most sok-sok buszkeréknyi pénzzel távoztak az Ön idejében, vagy az akkor aláírt szerződések segítségével?
- Antal Attila A szerződésük rögzítette, hogy milyen tevékenységet végeztek a cégnél. A szerződések összhangban voltak a Kollektív Szerződésben szereplő feltételekkel. Nyílván senki sem örülne, ha a volt főnöke kibeszélné, hogy mi szerepel a munkaszerződésükben… Én sem teszem.
-
8.
A little help from my friends
Nézem, hogy az utolsó munkahelyei mind fővárosi és állami cégek voltak. Maga nagyon jóban van ott valakivel, mert mindig csak felfelé bukott.
Mit csinál áprilistól majd, ha a barátok már nem tudják segíteni egy újabb jó állásba?
- Antal Attila Ha figyelmesen megnézi, magántulajdonú és állami tulajdonú cégek egyaránt szerepeltek a munkahelyeim között. Szerencsére elmondhatom magamról, hogy kevés haragosom és sok barátom van. Nagyrészt olyan emberek, akikkel nem a hivatásom, hanem a magánélet, a család, a közös gyermekkor köt össze. Ők nem nagyon tudnak sem előbbre juttatni, sem hátráltatni a munkámban. Mit csinálok áprilistól? Úgy tervezem, hogy munkatársaimmal megvalósítjuk a Vértes Volánnál azokat a fejlesztéseket, amelyekre épp a napokban nyújtunk be pályázatokat.
-
9.
Sass László
Immár nyolc hónap is eltelt, hogy megyénk polgárőr szövetsége megbízásából felkerestem a vezérigazgató urat. A látogatás céljaként kértük a vezérigazgató urat, hogy más megyékhez hasonlóan együttműködési megállapodás keretében legyen lehetőség, arra, hogy a szolgálatot ellátó polgárőreink kedvezményesen, esetleg ingyen igénybe vegyék a Vértes Volán Zrt. járatait. Ennek fejében polgárőreink készek segítséget nyújtani a zaklatásoknak kitett buszsofőröknek, illetve fokozott járőrözést hajtunk végre a volán telephelyek környékén. Kezdeményezésünk süket fülekre talált, még válaszra sem méltattak. Mi lehet ennek az oka? Kormányzati szinten egyre növekszik a polgárőrség munkájának elismertsége, helyben viszont érdektelenséggel találkozunk. Nem tudjuk mire vélni, de továbbra is nyitottak vagyunk kezdeményezésünk európai módon való rendezéséhez. Partnerként fogadják el szövetségünket a Megyeházán, a Megyei Rendőr-főkapitányságon, de elmondható ez a megye valamennyi közigazgatási és társadalmi szervezetéről is, de sok gazdálkodó szervezetről is. Csak remélni tudjuk, hogy így lesz ez a Vértes Volánnal is. A Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetségtől Sass László sajtóreferens
- Antal Attila Munkatársam a napokban jelentkezik Önöknél. Elnézést a késlekedésért. Tényleg szívesen segítünk a közigazgatási szerveknek. Szeretnénk, ha minél költséghatékonyabban működhetnének. Amiben lehet, segítünk. Így lesz ez a polgárőrséggel is.
-
10.
Judit
Tisztelt Antal Attila! Hogyan és mikor gondolta a Vértes Volán autóbuszparkjának fejlesztését, valamint a szolgáltatás minőségének növelését: értem ezalatt a menetrend szerinti indulást és annak betartását útközben (többször előfordul, hogy a járat 5-6 perccel a kiírtnál előbb elmegy, vagy éppen egyetlen megálló alatt utas nélkül késik 8-10 percet) valamint a megfelelően fűtött autóbuszokat. Éppen ezért véleményem szerint szükség lenne a telephelyek (pl.: Oroszlány, Tata) szigorúbb ellenőrzésére. Mi erről a véleménye? Válaszát előre is köszönöm.
- Antal Attila A szigorúbb ellenérzés műszaki fejlesztéssel valósulhat meg. Erre irányul az úgynevezett valós idejű utas tájékoztatás. Ez azt jelenti, hogy minden autóbuszt felszerelünk gps készülékkel. Ezzel a fejlesztéssel az autóbuszok mozgását, várható érkezési idejét – a diszpécsereken kívül – az utasok is követni tudják a nagy forgalmú megállóhelyeken. A járműveken utazók pedig kijelzőn kapnak tájékoztatás arról, hogy a menetrendhez képest milyen ütemben haladnak, illetve a csatlakozásokról is információkkal szolgál számukra a rendszer. Így tényleg ellenőrizhetőbb rendszert alakíthatunk ki. A napokban nyújtjuk be a pályázatot, amivel forrást nyerhetünk erre a fejlesztésre. Partnerünk Tata és Tatabánya önkormányzata, illetve a két kistérség.
Névjegy

Antal Attila
Antal Attila okleveles építőmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Marx Károly Közgazdasági Egyetem szakközgazdási kurzusát elvégezte, majd Európa szakértő diplomát szerzett a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán.
* Munkahelyei:
– Dolgozott a Taurus Tervezési Főosztályán, a cég külföldi képviselőjeként 3 évet Irakban töltött,
– A Taurus leányvállalatánál, a Flexico cégnél műszaki igazgató volt. Később a New York-i Columbia Egyetemén menedzsertréningen vett részt.
– A Taurus Vác Üzleti Egységének kereskedelmi osztályvezetője lett, majd az Általános Épülettervező Vállalat privatizációs biztosa.
– Ügyvezetője volt a Taurus W Szigetelési Rendszer Kft.-nek, majd vezérigazgatója az Elzett -Certa Zárgyártó és Présöntő vállalatnak.
– A Főtaxi Zrt., elnöke, majd vezérigazgatója volt.
– 2004-től a Nógrád Volán elnöke, majd vezérigazgatója.
– 2007-2008 között a BKV vezérigazgatója volt
2008-tól a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








