Névtár - Popovics György
Ideológiai vita a cigányságról
Mintegy 17 ezren vallják magukat cigánynak Komárom-Esztergom megyében - derült ki a megyei önkormányzat csütörtöki ülésén.
Disznóvágás és „malacpersely-elletés” Súron
Több mint 763 ezer forintot számoltak össze az igazi és a jelképes malacperselyek „elletése” után szombaton a község közös disznóvágásán, amire a belügyminisztertől kezdve sok vezetőt meghívtak, hogy ők is hozzájáruljanak a térfigyelő kamerák megvételéhez.
Ötvennégymillió forinttal támogatták a megyei kórházat
Hétvégén tartották az egészségügyi dolgozók bálját Tatabányán, az Árpád Hotelben. Az esten a Szent Borbála Kórház támogatóit is köszöntötték.
Magán is spórol a megyei közgyűlés
- A képviselői alapdíjat harminc százalékkal csökkentette csütörtöki ülésén a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés, az intézkedéssel az idén összesen 12 millió forintot takarítanak meg.
Erősödnek a határon átnyúló kapcsolatok
A Rába–Duna–Vág EGTC-t tagjai tartottak megbeszélést pénteken a megyeházán.
Szép, de nehéz megbízatás
A jövőben szűkebb hazánk önkormányzatának két legfontosabb feladata a megyei szintű területfejlesztés és területrendezés lesz.
Haza érkezett az év első újszülöttje
Ajándékot és utalványt is kapott Barna Barnabás, az év első Komárom-Esztergom megyei újszülöttje. A Komáromban született baba Oroszlányban él.
Önkormányzati vagyon átadásáról döntöttek
A január elsejei közigazgatási átalakulás volt a fő témája a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés idei utolsó rendes ülésének.
Önkormányzati feladat a földvagyon gondozása?
A megyei földvagyon kapcsán alakult ki az egyetlen nagyobb vita csütörtökön, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat ülésén. Az intézmények állami kézbe adásáról azonban nem hoztak döntést.
Hárommilliós szerződést írtak alá
Popovics György, a megyei közgyűlési elnöke, Nieszner József, Héreg polgármestere és Szíjj Judit körjegyző szerdán írták alá azt a támogatói szerződést, amelynek keretében hárommillió forint visszatérítendő támogatást kap a község önkormányzata annak érdekében, hogy a még 2000-ben elkezdett Fő utca teljes felújítását ki tudják fizetni.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








