Bulvár-celeb

2024.05.16. 06:51

Rémisztő: több kisgyerek is meghalt kolerában

Az áldozatok többsége öt év alatti kisgyermek volt.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alina Vaska

Szomáliában a heves esők okozta árvizek következtében több mint tízezer kolerás megbetegedést és több mint száz halálesetet jegyeztek fel január óta a hatóságok - közölte szerdán a szomáliai vezetés.

Az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma a rögzített megbetegedések 64 százalékát - 10 647 esetből 6330-at - súlyos esetnek minősítette.

Rémisztő: több kisgyerek is meghalt kolerában

"A járvány súlyosságát jelzi a szóban forgó időszakban rögzített 102 haláleset, ami 1 százalékos halálozási arányt jelent" - áll a minisztérium Mogadishuban kiadott jelentésében.

A minisztérium a kolerajárvány kitörését annak tulajdonította, hogy a növekvő számú lakosság csak korlátozottan fér hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A szokásosnál hevesebb esők miatt a járvány további terjedésére kell számítani, különösen a Dzsubba és a Shabelle folyók medencéjénél fekvő veszélyeztetett területeknél - tették hozzá.

A közelgő esők hatására olyan térségekben is felütheti a fejét a járvány, ahol korábban évekig nem jegyeztek fel megbetegedést - közölték.

A kolera bakteriális fertőzés okozta betegség, amely általában szennyezett víz vagy élelem útján terjed, és akut hasmenést, ennek révén kiszáradást okoz.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az ország Banaadir nevű régiójában 2022 óta folyamatosan terjed a kolera. 

Tavaly több mint 18 304 megbetegedést és 46 halálesetet rögzítettek Szomáliában, az esetek többsége öt év alatti kisgyerek volt.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában