2017.03.17. 08:13
Magyarságukra emlékeztették a kitüntetett diákokat Tatán
Összesen hatvanöt diáknak és felkészítő tanárnak a teljesítményét ismerték el Tatán, a magyar zászló és címer napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Két, a magyarságról szóló dalt Tihanyi Dániel énekelt el a polgármesteri hivatal előtt, a diákokat, résztvevőket Petrozsényi Eszter köszöntötte és éltette.
Dr. Beró Henrietta alpolgármester a magyarságról, annak értékeiről szólt, a nagy elődök példáját a diákok elé állítva emelte ki: mi magyarok a közös múltat megtanultuk, közös jelenünket megbecsüljük, de a jövőnk, a 21. század már a fiataloké, a tiétek.
A díjakat ő, valamint Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője adta át, tanulók és felkészítőik iskolánként együtt vették át az okleveleket és plaketteket.
A díjazottak:
A Kőkúti Általános Iskolából:
- Cziráki-Lantai Marcell az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen történelemből első helyezést ért el.
- Tompa Anna az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen történelemből első helyezést ért el.
- Busa Hanna az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen történelemből első helyezést ért el.
- Mészáros Blanka az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen történelemből első helyezést ért el.
- Nagy Péter az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen történelemből első helyezést ért el.
- Vajda-Kolek Blanka az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen történelemből első helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Henzer Zsuzsanna volt.
- Keresztes Ádám a Hermann Ottó Környezetismereti Versenyen környezetből ötödik helyezést ért el, felkészítő tanára Kozári Miklósné volt.
- A Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézményének tanulója, Bodnár Balázs a Kalmár László Matematikaversenyen negyedik helyezést ért el. Felkészítője Kenderné Fonda Ágnes volt.
A Vaszary János Általános Iskolából:
- Blága Bence, a Kálti Márk Történelemversenyen első helyezést ért el, míg Fekets Anna az Arany János Magyarversenyen hatodik helyezést ért el. Felkészítőjük Lázár Katalin volt.
- Bánhidi Botond az Arany János Magyarversenyen hatodik helyezést ért el. Felkészítője Mesterné Lupták Mariann volt.
- Nagy Balázs a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen biológiából első helyezést, Mészáros Mátyás a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen kémiából szintén első helyezést ért el. Felkészítőjük Lászlóné Cziráki Erzsébet volt.
- Kugler Ábel a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen fizikából első helyezést ért el. Felkészítője Csalai Lajos volt.
- Horváth Bence a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen földrajzból első helyezést ért el. Felkészítője Réti András volt.
- Veisz Andor a Jedlik Ányos Fizikaversenyen negyedik helyezést, Nagy Balázs a Jedlik Ányos Fizikaversenyen ötödik helyezést ér el. Felkészítőjük Csalai Lajos volt,
- Veisz Andor a Kalmár László Országos Matematikaversenyen ötödik helyezést ért el. Felkészítője Csalainé Csengődi Judit volt.
- Fekets Virág a Jedlik Ányos Matematikaversenyen negyedik helyezést, Bilszky Márk pedig a Jedlik Ányos Matematikaversenyen első helyezést ért el. Felkészítőjük Avrancsevné Hegedűs Ildikó volt.
-Bari Zsolt a Titok London Bridge Angolversenyen hatodik helyezést ért el. Felkészítője Németh Katalin volt.
Az Eötvös József Gimnáziumból:
- Schleier Vera Izabella a XX. Nemzetközi Magyar-Matematikaversenyen dicséretet kapott. Felkészítője Tóth Zsuzsanna volt.
- Makranczi Dorottya Ilona az Arany János Tehetséggondozó Program XV. Országos Irodalmi Versenyen negyedik helyezést, valamint az Aranytoll Helyesírási Versenyen negyedik helyezést ért el. Felkészítője dr. Horváthné Lőrincz Mária volt.
- Vastag Adrián a Cornides István Matematika-fizika Emlékversenyen hatodik helyezést ért el. Felkészítője Krisztin Németh Andrea és Ádám Árpád volt.
- Lévai Marcell a Hóditsd meg a biteket! Nemzetközi Informatikai Verseny magyarországi fordulóján hatodik helyezést ért el. Felkészítője Gálik András volt.
- Krisztik Bálint a Jedlik Ányos Országos Fizikaversenyen negyedik helyezést ért el. Felkészítője Ádám Árpád volt.
- Hegedűs Péter a Konkoly-Thege Miklós Matematikaversenyen hatodik helyezést ért el. Felkészítője Krisztin Németh Andrea volt.
- Takács Márton a Konkoly-Thege Miklós Matematikaversenyen harmadik helyezést ért el. Felkészítője Ádámné Dúcz Vilma volt.
- Jakabovics Luca a Konkoly-Thege Miklós Matematikaversenyen hatodik helyezést ért el. Felkészítője Tóth Zsuzsanna és Almádyné Orova Edit volt.
A Talentum Iskolából:
- Szeidemann Márton, a Bendegúz Tudásbajnokságon matematikából első helyezést ért el. Felkészítője Horváthné Alföldi Mónika volt.
A Tatai Református Gimnáziumból:
- Somlyay Anna az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen földrajzból hatodik helyezést ért el. Felkészítője Szakál Ferenc volt.
- Hargitai Áron a Bonus Intra Országos Történelemversenyen második helyezést ért el. Felkészítője Muhi Barnabás volt.
- Engelbrecht Patrícia a Református Középiskolák Országos Kémiaversenyén harmadik helyezést ért el, valamint az Országos Dürer versenyen kémia kategóriában hatodik lett. Felkészítője Szabó Ildikó volt.
- Jób Csongor a Református Iskolák Országos Informatikai Versenyén programozás kategóriában második helyezést ért el, míg Pető Attila Péter a Református Iskolák Országos Informatikai Versenyén programozás kategóriában hatodik lett. Felkészítőjük Koros Gábor volt.
- Pető Attila Péter a Keszthelyi Helikon Ünnepségen vers- és prózamondó kategóriában bronz fokozatot ért el. Felkészítője Süvegh Szilvia volt.
- Kristóf Kíra és Szikszai Sára a Soli Deo Gloria Bibliaismereti Versenyen harmadik helyezést értek el. Felkészítőjük Szabó Elődné volt.
- Szikszai Sára a Budai József Biológiaversenyen harmadik, Heitz Katalin Éva pedig a Budai József Biológiaversenyen ötödik helyezést ért el. Felkészítőjük Nagyné Kristó Erzsébet volt.
- Gábriel Péter a Református Iskolák Országos Matematika Versenyén negyedik helyezést ért el. Felkészítője Szabóné Salgó Mária volt.