Közélet

2017.02.03. 07:54

A csillagászat is téma volt az Eötvös-napon

A programot színesítették a természettudományos vetélkedők, humán kvízjátékok, és a diákok munkáiból összeállított kiállítás, az előadások, valamint a házi focitorna.

V. T.

Eötvös József halálának évfordulóján a róla elnevezett gimnázium névadójára emlékeztek a patinás intézmény diákjai. Barsi Éva igazgató szerint a régi hagyományt ápolnak az Eötvös-napon: ebben az évben is koszorúzással, majd az iskolai versenyek eredményhirdetésével kezdődött a nap, majd a főszerepet a diákok vették át az intézmény összes termeiben. A programot színesítették a természettudományos vetélkedők, humán kvízjátékok, és a diákok munkáiból összeállított kiállítás, az előadások, valamint a házi focitorna.

Az idei programban az egyik legérdekesebb a csillagászati előadás volt: a díszterem csaknem teljesen megtelt Molnár László csillagász bemutatóján. Az Eötvös egykori diákja a Csillagászat svájci bicskája, avagy hogyan forradalmasított mindent a Kepler űrtávcső címmel mutatta be a Hubble után a világ második legnagyobb űrtávcsövét.

Molnár László elmondta: a Kepler-távcső segítségével sikerült megfigyelni és a fényváltozások mérésével a bolygók körül keringő exobolygókat felderíteni, tulajdonságait pontosítani. A csillagász elmondta: a magyar-amerikai Hungarian Automated Telescope Network (HATNet) kutatócsoportja – Pál András és Bakos Gáspár vezetésével – nemrégiben újabb fedési exobolygót fedezett fel, amely a HAT-P-7b elnevezést kapta: a most felfedezett exobolygó egy forró Jupiter típusú planéta.

Ennek bemutatásával Molnár László sok érdekességet árult el az égbolt rejtelmeiből. Ugyancsak sok „titokra" derült fény hazánk legnagyobb mozgó planetáriumában, a szegedi Illés Tibor, a Partiscum Csillagászati Egyesület jóvoltából. A „csillagutazáson" a diákok megismerkedhettek a Hubble-távcsővel, a Hold rejtelmeivel, látványos utazást tehettek a naprendszerbe, a tejút középpontjába.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!