Közélet

2012.05.14. 10:04

Társasházi virágok és a tűzvédelem

Kemény büntetésekre számíthatnak azok, aki nem tartják be a tűzvédelmi előírásokat a lakóházakban. Gond lehet a virág, kisszekrény és a biztonsági zár is.

Szűr A./Wágner Zs.

Többen érdeklődtek szerkesztőségünkben, miért nem tarthatnak virágot a lépcsőházban. Utánajártunk, és megkérdeztük Czomba Péter tűzoltó ezredest, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjét a lakóházakra vonatkozó tűzvédelmi előírásokról. Kiderült: nem pusztán a virágokra kell figyelni, hanem például azokra a rácsokra is, amelyek a lépcsőházakban évek, évtizedek óta egyfajta második biztonsági vonalként működtek.

- A rácsos ajtóval lezárt területen nem lehet tűzvédelmi biztonsági berendezés, ezek indító, nyitó szerkezetei, valamint a közműelzárók főkapcsolói, fali tűzcsap, hő- és füstelvezető ablak, mentésre szolgáló ablak, hő- és füstelvezető nyitó szerkezete, villamos főkapcsoló, és így tovább. Kézzel nyitható füstelvezető nyílászáró csak akkor lehet a rács mögött, ha annak esetleges távnyitója az elzárt területen kívül bárki által hozzáférhető. A rács nyitásiránya, mérete alapján, nyitott állapotban nem akadályozhatja a menekülést, nem nyílhat rá lépcsőre, nem szűkítheti le azt. A ráccsal elzárt menekülési útvonalat igénybevevő lakóknak, önálló rendeltetési egységet használóknak kell, hogy legyen kulcsuk a rácsos ajtóhoz, emellett az elzárt területen a tárolással, tárgyak és anyagok elhelyezésével kapcsolatos tűzvédelmi követelményeknek teljesülniük kell - tájékoztatta lapunkat Czomba Péter.

A tűzoltó ezredestől azt is megtudtuk, hogy a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kirendeltségei a társasházak ellenőrzését beépítették 2012-es munkatervükbe. Eddig az alábbi hiányosságokkal találkoztak: a házirendek és társasházi alapító okiratok nem követik a társasházakban beállt változásokat, a villámvédelmi berendezések rossz műszaki állapotúak, szakadtak, a tűzoltási felvonulási terület nincs kijelölve, rajta nem egyszer parkoló autók állnak, a menekülési útvonalakat gyakran leszűkítik kisszekrényekkel, asztalokkal, rácsokkal nagycserepes virágokkal. Emellett úgy tapasztalták, hogy a tízemeletes épületek menekülésre használható összekötő folyosóit vagyonvédelmi és egyéb okokból lezárják.

- A menekülésre számításba vett kijárat, vészkijárat lezárása, leszűkítése oly módon, hogy a menekülő számára az nem szüntethető meg azonnal, például a lezárt menekülési ajtók esetén a kötelezően kiszabandó legkisebb tűzvédelmi bírság értéke 200 ezer forint kijáratonként - számszerűsített Czomba Péter.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] 1. példa
[/caption]1. példa: Ha a közlekedő 1,1 méter széles, akkor a menekülési útvonalon nem helyezhető el a menekülést, közlekedést akadályozó tárgy. A hő- és füstelvezetésre figyelembe vett ablakok, valamint a mentésre szolgáló ablakok megközelíthetőségét is biztosítani kell, ezeken a területeken elegendő 1 méter széles útvonal. Virágok a fenti esetekben a piros színnel jelölt területeken kívül, illetve a piros színnel jelölt területeknél 1,95 méter magasság felett (a virágtartó alsó része legyen az említett magasságban) a tűzvédelmi hatóság engedélye nélkül elhelyezhető. A mentésre, valamint hő- és füstelvezetésre szolgáló ablakhoz vezető folyosórészt tilos ráccsal lezárni, kivéve, ha a hő- és füstelvezető ablak nyitószerkezete a ráccsal lezárt területen kívül, bárki által hozzáférhető helyen van.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] 2. példa
[/caption]2. példa: Ha a közlekedő 1,1 méternél szélesebb, pl.: 1,5 m, a lépcső szabad karszélessége 1,1 méternél szélesebb, pl.: 1,4 m, ekkor kiürítés számítás alapján kell meghatározni a menekülési útvonal szabad szélességét, de ebben az esetben is biztosítani kell a min. 1,1 méter szélességet. A hő- és füstelvezetésre figyelembe vett ablakok, valamint a mentésre szolgáló ablakok megközelíthetőségét is biztosítani kell, ezeken a területeken elegendő 1 méter széles útvonal. Virágok a fenti esetekben a piros színnel jelölt területeken kívül, illetve a piros színnel jelölt területeknél 1,95 méter magasság felett (a virágtartó alsó része legyen az említett magasságban) a tűzvédelmi hatóság engedélye nélkül elhelyezhető.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] 3. példa
[/caption]3. példa: Ha a közlekedő 1,1 méternél keskenyebb, pl.: 0,8 m, a lépcső szabad karszélessége 1,1 méternél keskenyebb, pld.: 0,9 m széles, akkor a közlekedő és a lépcső teljes szélességét, valamint a hő- és füstelvezetésre figyelembe vett ablakok, valamint a mentésre szolgáló ablakok megközelíthetőségét is biztosítani kell. Virágok csak 1,95 méter magasság felett (a virágtartó alsó része legyen az említett magasságban) helyezhetők el a tűzvédelmi hatóság engedélye nélkül.

A közlekedőkön a tűzvédelmi hatóság engedélye nélkül elhelyezhető tárgyak

- a piros színnel jelölt területeken 1,95 méter magasság felett virág, növény (a virágtartó alsó része legyen az említett magasságban);

- a piros színnel jelölt területeken ajtók előtt lábtörlő;

- a kék színnel jelölt területen virág, növény (a lépcsőfokra elhelyezési tilalommal)

- a piros színnel jelölt területeken kívül a folyosók végeinél, ahol menekülés nem történik (pl.: zsákfolyosó végfala és a legközelebbi lakásbejáratok közötti terület) babakocsi, kerekesszék, kerékpár, roller, valamint ezekhez hasonló egyéb tárgy.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] 4. példa
[/caption]4. példa: Ha a lépcső szabad karszélessége 1,1 méter széles, a kiürítés számítás alapján kell meghatározni a menekülési útvonal szabad szélességét, de ebben az esetben is biztosítani kell a min. 1,1 méter szélességet. Virágok a fenti esetekben a piros színnel jelölt területeken kívül, illetve a piros színnel jelölt területeknél 1,95 méter magasság felett (a virágtartó alsó része legyen az említett magasságban) a tűzvédelmi hatóság engedélye nélkül elhelyezhető.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] 5. példa
[/caption]5. példa: Amennyiben a közlekedőn tűzvédelmi biztonsági berendezés, közmű főelzáró (fali tűzcsap, száraz vezeték, gáz főelzáró), továbbá annak végén hő- és füstelvezetésre szolgáló ablak nem került beépítésre, abban az esetben a rácsos lezárás tűzvédelmi jogszabályt nem sért. A közlekedőn elhelyezett rács nyílószárnya nem torlaszolhatja el a lépcső menekülési útvonalát, valamint azt nem szűkítheti le. A rácsos ajtó elhelyezésére tűzvédelmi hatóság engedélye nem szükséges. Az 1,1 méter széles menekülési útvonalon nem helyezhető el a menekülést, közlekedést akadályozó tárgy. A mentésre szolgáló ablakok megközelíthetőségét is biztosítani kell, ezeken a területeken elegendő 1 méter széles útvonal. Virágok a fenti esetekben a piros színnel jelölt területeken kívül, illetve a piros színnel jelölt területeknél 1,95 méter magasság felett (a virágtartó alsó része legyen az említett magasságban) a tűzvédelmi hatóság engedélye nélkül elhelyezhető.

Falra ragasztott virágos matricákkal élhetőbb lépcsőházi környezet fogad

Rövid közvélemény-kutatást végezve Oroszlány főútjának egyik négyemeletes tömbjében járva is a fent említetteket tapasztaltuk. – Cserepes virág még az ablakban sem állhat, nemhogy a falakon. Le kell szedni a képeket, a virágtartókat… – érkezett számos kurta, ámde igen velős panasz felmérésünk közben.

A négyemeletes házban jöttek-mentek. – Nem lehet a lépcsőházakban semmi, az ablakok előtti vascsöveken sem lóghat virág, a falakon sem lehet kép – értetlenkedtek. Mások azt kifogásolták, hogy a közös helyiségekből el kell távolítani a több éve őrzött tárgyakat, bútorokat egyszóval mindent, ami gyúlékony. Ám az emberi kreativitást semmi sem múlja felül. A szigorú intézkedés egyik következményeként Zsombolyai Mária festőművész „találmányát” osztotta meg velünk. Annak érdekében, hogy némi színt csempésszen a folyosóra az ajtajához közeli villanyóraszekrény falait szép méretes lila színben pompázó matricavirágokkal tűzdelte. Így a sivár folyosók, csupasz falak már nem annyira „kopaszak”.

- a piros színnel jelölt területeken ajtók előtt lábtörlő;

- a kék színnel jelölt területen virág, növény (a lépcsőfokra elhelyezési tilalommal)

- a piros színnel jelölt területeken kívül a folyosók végeinél, ahol menekülés nem történik (pl.: zsákfolyosó végfala és a legközelebbi lakásbejáratok közötti terület) babakocsi, kerekesszék, kerékpár, roller, valamint ezekhez hasonló egyéb tárgy.

Falra ragasztott virágos matricákkal élhetőbb lépcsőházi környezet fogad Rövid közvélemény-kutatást végezve Oroszlány főútjának egyik négyemeletes tömbjében járva is a fent említetteket tapasztaltuk. – Cserepes virág még az ablakban sem állhat, nemhogy a falakon. Le kell szedni a képeket, a virágtartókat… – érkezett számos kurta, ámde igen velős panasz felmérésünk közben.

A négyemeletes házban jöttek-mentek. – Nem lehet a lépcsőházakban semmi, az ablakok előtti vascsöveken sem lóghat virág, a falakon sem lehet kép – értetlenkedtek. Mások azt kifogásolták, hogy a közös helyiségekből el kell távolítani a több éve őrzött tárgyakat, bútorokat egyszóval mindent, ami gyúlékony. Ám az emberi kreativitást semmi sem múlja felül. A szigorú intézkedés egyik következményeként Zsombolyai Mária festőművész „találmányát” osztotta meg velünk. Annak érdekében, hogy némi színt csempésszen a folyosóra az ajtajához közeli villanyóraszekrény falait szép méretes lila színben pompázó matricavirágokkal tűzdelte. Így a sivár folyosók, csupasz falak már nem annyira „kopaszak”. 1. példa 2. példa 3. példa 4. példa 5. példa -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!