Sidi Péter és Karmacsi Ildikó első lett Szlovéniában
Mik ezek?
XA világ- és Európa-bajnok Sidi Péter az alapversenyben mindössze egy kilencest lőtt, és elsőként lépett a döntőbe, ahol 599 körös eredményéhez 103,8-at tett még hozzá, ezzel magabiztosan, két kör előnnyel győzött. A Komáromi VSE sportlövői közül Somogyi Péter az ötödik, Kapás István a tizedik, míg Nagy Sándor a huszonhetedik helyen végzett. A csapat a harmadik helyet érdemelte ki.
A hölgyeknél a szerb Maksimovic és a szlovén Dvorsak mögött jutott a fináléba Karmacsi Ildikó valamint klubtársa, a még junior korú Szijj Katinka. A két komáromi remek döntőjének köszönhetően megelőzte riválisait. Kettőjük versenyfutását Ildikó nyerte, 1,3 körrel előzte meg Katinkát. A magyar csapat ezüstérmet szerzett, kettőjük mellett a szintén komáromi Miskolczi Julianna kapott helyet az együttesben.
– Nagyon örülök annak, hogy az Európa-bajnokság előtt egy hónappal ismét jó formában versenyzett Ildikó és Katinka is. Mindketten több olyan sportlövőt is maguk mögé utasítottak, akik már rendelkeznek olimpiai kvótával. Ha a kontinensviadalon is 397 kört tudnának elérni, valószínűleg ott lehetnének a nyári londoni ötkarikás játékokon. Büszke vagyok a lányokra, továbbra is jó hangulatban készülnek az Eb-re. A hét végén újabb nagy feladat vár a sportlövőinkre, a győrszentiváni Hungarian Openen bizonyíthatják, nem véletlenek az elmúlt időszak, nemzetközi szinten is kimagasló eredményeik. A következő héten Münchenbe utazunk nemzetközi versenyre, majd ismét edzőtáborba vonulnak válogatottjaink, azaz Karmacsi Ildikó, Kovács-Bálint Zsófia, Szijj Katinka, Kapás István és Nagy Sándor – mondta Kisvárdai István, a Komáromi VSE edzője.
A komáromi sportlövők eredményei
Férfi, felnőtt (60 lövés): 1. Sidi Péter 702,8 (599+103,8), ...5. Somogyi Péter 696 (593+105), ...10. Kapás István 590, ...27. Nagy Sándor 585. Csapat: ...3. Magyarország (Somogyi Péter, Kapás István, Nagy Sándor).
Női, felnőtt (40 lövés): 1. Karmacsi Ildikó 501,8 (397+104,8), 2. Szijj Katinka 500,5 (397+103,5), ...24. Miskolczi Julianna 389. Csapat: ... 2. Magyarország (Karmacsi Ildikó, Szijj Katinka, Miskolczi Julianna).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









