Remek erőfelmérő volt
Mik ezek?
XA tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola hatodik és nyolcadik osztályos kézilabda csapata az immár hagyományosnak nevezhető Karácsony kupán vett részt a közelmúltban. A tornának a szlovákiai Nové Zámky (Érsekújvár) együttese adott otthont. A korosztályonként négy-négy csapat helyenként igen nagy és küzdelmes csatát vívott egymással. A hatodik osztályosoknál a Kodály-iskola alakulata, míg a nyolcadikosoknál a szlovák főváros együttese, az SKP Bratislava emelkedett ki a mezőnyből.
Az első helyezettek minden mérkőzésüket megnyerve vitték haza a kupát. A mieink játékán van még mit csiszolni, de kitűnő erőfelmérő volt, hogy hol is tartanak a felkészülésben, hiszen mindkét korosztály titkos vágya a minél jobb helytállás a diákolimpián és az Erima kupán.
A hatodikosok között a Kodályosok lettek a legjobbak, mögöttük a Nové Zámky alakulata zárt, a harmadik helyet a Povazská Bystrica szerezte meg, míg a negyedik az SKP Bratislava lett.
A nyolcadikosoknál az első pozíciót az SKP Bratislava söpörte be, a dobogó második fokára a Nové Zámky állhatott fel, a Kodályosok nyakába bronzérem került, a Povazská Bystrica negyedik lett.
Eredmények: 6. osztály: Kodály-iskola – Nové Zámky 20-7, Kodály-iskola – Povázská Bystrica 15-12, Kodály-iskola – Bratislava 21-4. A torna legjobb játékosa Jaczkó Szabolcs lett (Kodály-iskola). 1. hely Kodály-iskola, Tatabánya, 2. hely Nové Zámky, 3. hely Povazská Bystrica, 4. SKP Bratislava.
8. osztály: Kodály – Nové Zámky 20-23, Kodály – Povázska Bystrica 26- 23, Kodály-iskola – Bratistava 19 – 13. 1. hely SKP Bratislava, 2. hely Nové Zámky, 3. Kodály-iskola, Tatabánya, 4. hely Povazská Bystrica. A torna legjobb játékosa címet Huber Dániel (Kodály) érdemelte ki.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









