Polekszic a Lyon-drámáról: eredményesebbek leszünk
Mik ezek?
XA Debrecen kapusa, Vukasin Polekszic néhány esztendővel ezelőtt az FC Tatabánya hálóőre volt. A keddi, 4-0 arányban elvesztett mérkőzés után már nem érződött hangjában a csüggedtség, innentől kezdve előre tekint.
– Nagyon jó csapat ellen játszottunk, az Olympique Lyon hazájában számos bajnoki címmel büszkélkedhet. Szerencsétlenül sikerült a második forduló összecsapása, nem koncentráltunk eléggé. Október 20-án a Fiorentina ellen remélem bátrabbak és eredményesebbek leszünk – mondta a montenegrói válogatott kapus, majd régi csapatával kapcsolatban hozzátette: jó lenne ha újra az élvonalban szerepelne a Tatabánya.
Az a híres harmadik perc
A vendégek a svéd Källström révén az első adandó alkalommal, a harmadik percben bevették Poleksic kapuját Pjanic szöglete után.
Csak idő kérdése volt az újabb gól, s ha nem is egy eladott labda után vezetett akcióból – Pjanic szabadrúgásból volt eredményes –, de növelték előnyüket. Amíg Angliában a Loki méltó partnere volt a Liverpoolnak, addig ezen a meccsen meglátszott az osztálykülönbség: a Lyon gyorsabb, és precízebb volt. A franciák bár fölényben futballoztak, veszélyt mégis leginkább csak rögzített helyzetekből okoztak, de azokkal nagyon meggyűlt a baja a DVSC-nek, ugyanis a harmadik vendéggól ismét Pjanic szögletét követően született. A szünet után nagyobb lendülettel kezdett a Debrecen, voltak is veszélyes támadásai, azonban a vendégek stabilan védekeztek, majd egy újabb góllal lehűtötték a kedélyeket. Bár mindkét félnek voltak lehetőségei gólszerzésre, az eredmény már nem változott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
PARTNERÜNK SPORTHÍREI
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. AATTTTTII 2009. szeptember 30. 19:42
MINÉL JOBB ÉNNÉL HAJRÁ NEM LESZ NEHÉZ
-
1. Focitudor 2009. szeptember 30. 16:51
Vacakok voltak a fiúk pontatlan passzok,kapkodás,a kaput el se találták...
Ha legközelebb is ilyen sz@rok lesznek soha többet nem nézek Debrecen meccseket!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Megyénk körül, megyünk körül!
|
LADIK: íme a hét döntős csapat
|
Íme a Ladik-plakátok
|
Szállás
|
Séta
|
Ladik
|
Balesetek
|
Moziműsor
|
Kemmablogja
|
Nagy ízvadászat
|
Jelentkezz Kemma-lánynak!
|
Újdonság - Képes köszöntő
|
Miss Középiskola
|
Ünnepváró
Róluk írtunk legtöbbet
Bálint Gabriella | Bastrnák Tibor | Bencsik János | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Gorgosilits Fábián | Dr. Völner Pál | Glász Gábor | Keleti György | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Marosi László | Meggyes Tamás | Michl József | Rajnai Gábor | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tatai-Tóth András | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



