Második meccsét is megnyerte az FC Tatabánya
Mik ezek?
XNB II., Nyugati csoport – 2. forduló
FC Tatabánya – Bp. Honvéd II.
2-0 (1-0)
Tatabánya, 900 néző, vezette: Mészáros I. (ifj. Tóth V., ifj. Varga G.).
Enternet-FC Tatabánya: Németh V. – Almásfi, Forgács, Simkó, Köntös – Kollár, Deme (Kocsis 79.), Farkas V. (Folmer 70.), Vass – Ferkó (Szalai 54.), Farkas J. Vezetőedző: Herédi Attila.
Bp. Honvéd II.: Kunsági – Varga P., Remes, Baráth, Nagy A. – Czár, Hidi, Tisza K. (Asztalos 67.), Vernes (Dyjan 61.) – Vólent (Lengyel 77.), Botos. Vezetőedző: Gabala Krisztián Ferenc.
Gólszerző: Botos (öngól – 8.), Kocsis (89.).
Sárga lap: Forgács (43.), Kollár (38.), Simkó (92.).
A nagy hőség miatt most inkább a fedett lelátót töltötték meg a nézők, akik a pécsi győzelem után a jó és látványos folytatásban bíztak. Az első negyed órában nem is csalatkozott a publikum, hiszen a Bányász szinte azonnal magához ragadta a kezdeményezést. Aztán egy formás hazai támadás végén, a 7. perc táján a vezetést is megszerezte a vendéglátó. Igaz, ehhez Botos hathatós segítsége is kellett, mivel öngóllal jutott vezetéshez a Herédi-legénység. Ezt követően a fővárosiak kicsit „feljebb” léptek, de veszélyt ekkor sem jelentettek a kék-fehérek kapujára. Tény, hogy a helyzetteremtésben a hazaiak sem jeleskedtek. Mindkét együttes igyekezett leszűkíteni a játékot a pálya középső harmadára, ezért a kapuk alig forogtak veszélybe.
Szünet után, változatlan elánnal gyűrték, gyömöszölték egymást a csapatok – különösebb eredmény nélkül. Jelentős változást Szalai beállítása hozott. Ekkor a tatabányaiak már jóval lendületesebben és bátrabban támadtak. A hajrában pedig a győzelmüket is bebiztosították. Kollár bal oldali szögletét Kocsis Dávid tíz méterről remek fejessel helyezte a bal felső sarokba.
Herédi Attila: – Tudom, sok szakértő néző ül a lelátón, ennek dacára nem tudok és nem is akarok mindenkinek megfelelni. Jelen helyzetünkben az eredmény a legfontosabb szempont. Én is és a játékosok is azt szeretnénk, hogy parádés játékkal szerezzük meg a három pontot, de ez még – egyelőre – nem megy. Azt hiszem, a csapatnak nem kell azért bocsánatot kérni, hogy két meccsből hat pontot szereztünk. Tudom, előbb, vagy utóbb a játék is jobb, jó lesz.
További eredmények: Kozármisleny – Pécsi MFC 0-1, Veszprém – Barcs 1-2, Szigetszentmiklós – Győri ETO II. 1-3, Budaörs – BKV Előre 2-2. A Gyirmót – Ajka összecsapás lapzártánk után fejeződött be. A Videoton-Puskás Akadémia – Baja és a Ferencváros II. – Kaposvölgye találkozót vasárnap 17.30 órától rendezik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. csifeco 2010. augusztus 22. 09:39
Tisztelt Herédi Attila!
Ez nem gyenge volt ha nem kurva gyenge és amit játszani szeretnénk az még nyomokban sem látni.
Nem kell megfelelni senkinek de kezdenek átesni a ló túloldalára és a közönséggel foglalkoznak ön és társai ahelyett hogy focit csinálnának mert maguknak sok köze van ahhoz hogy a focink ott van ahol.
Tatabányán nem szeretik az anti focit tessék ezt fel fogni.
2 meccs 6pont és micsoda mázlival.
Üdv:csifeco
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









