Jótékonysági célt szolgál a hétvégi tatai torna
Mik ezek?
XA szombati rendezvényre a székesfehérvári Alba Regia és a Győri ETO fogadta el a meghívást. A kupa egyébként hármas funkciót tölt be, mivel a torna teljes bevételét a THAC gondnokának gyógykezelésére ajánlotta fel a klub. Sándor László több mint egy emberöltő óta „szolgálja” az egyesületet. A tornára a tatai játékosok is megváltják a belépőket, hogy ezzel is segítsenek Sándor Lászlónak.
Basky Péter, a vendéglátók mestere elmondta, hogy jó csapatokkal mérkőzhetnek, így igazi értékfelmérő lesz a hétvégi mérkőzéssorozat. A szakember kiemelte, hogy komplett játékos kerettel állnak ki, de mégsem az eredmény az elsődleges, hanem, hogy lehetőség szerint minél több taktikai variációt kipróbáljanak a pontvadászat megkezdése előtt. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy a THAC nem szeretné itthon tartani a győztesnek járó trófeát. Az ellenfelekről úgy nyilatkozott a tréner, hogy masszív második vonalbeli csapatok, akikkel a bajnokságban is meg kell majd ütközniük.
A pontvadászat egyébként szeptember 11-én kezdődik, a tataiak ekkor a Százhalombatta otthonában próbálnak szerencsét.
A torna menetrendje: szeptember 4., 10 óra: Győri ETO – Alba Regia; 11 óra 30: Tatai HAC – Alba Regia; 13 óra: Győri ETO – Tatai HAC.
Díjazása: mindhárom csapat serleget és oklevelet vehet át. Külön díjazzák a gólkirályt, a torna legjobb kapusát és mezőnyjátékosát.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









